Luka Kratikoff a parancsnoki kötelék élén lovagolt, így elsőként pillanthatta meg Deshevek falvát. A sereg nagy része még mögöttük volt. Korán reggel lovagoltak ki, amíg a gyalogság nagy része tábort bontott, és felkészült az aznapi menetelésre. Magukkal hoztak egy Tiprórém csatagólemet is, ami jelentősen lelassította őket, de egyben félelmetes hatást is kölcsönzött a szakaszuknak. Márpedig most minél hatásosabb belépőt szerettek volna - és ehhez az acélmonstrum tökéletes választásnak bizonyult.

 

- Hmm, egy gőzgólem, aki baltát fog cipelni - mondta Lola, csipkelődve, huncutul csillogó szemekkel.

Orsus a fejét rázta, ahogy az erdei úton baktattak keresztül a lovaskocsival. - Ki ne mondd...

- Egy gőz-gó-lem, aki baltát fog cipelni, és fát fog vágni. Mégis, hogy nevezzük majd el? - nézett fel mímelt csodálkozással a felette lévő ágakra.

- Ki ne merd mondani, vagy megbúbollak

 

- Molonoknaja - mondta Orsus végül.

Alexej bólintott.

- És csak a gépeket zúzzuk szét, másnak nem esik bántódása, ugye?

- A hajuk szála sem görbül meg.

Khardov mészárosa - 9. rész

2014.07.06. 08:00

orsus_zoktavir.jpg

- Vágtassatok! - kiáltotta Orsus, még jobban sarkantyúzva a csataménjét. - Vágtassatok, amíg a lovak bírják, és imádkozzatok, hogy időben érjünk!

Mögötte egy hatalmas khadori lovascsapat dübörgött, át a völgy teljes hosszában. Lovaik piszkosak és csatakosak voltak a verítéktől, akárcsak lovasaik, akik a nyeregben félig felállva ösztökélték ménjeiket még gyorsabban tempóra. Orsus Zoktavir parancsnok hírt kapott, hogy Cygnar egyik zsoldos különítménye betört Umbresk déli részére, és ellenállás nélkül haladt tovább.

Khardov mészárosa - 8. rész

2014.07.04. 08:00

orsus_zoktavir.jpg

Lola egy újabb, lepedőnek is beillő nagyságú inget vett ki a ruháskosárból, hogy kiakassza száradni.

- Orsus, szoktál a jövőre gondolni? - kérdezte a fiút.

Orsus a méretes mosóteknőnél állt, és vadul súrolta az egyik ingjét. - Hát... az biztos, hogy a múltra sosem gondolok.

Khardov mészárosa - 7. rész

2014.07.02. 08:00

orsus_zoktavir.jpg

Alexej Badian hangja pengeként hasította a levegőt. - A hűségnél semmi sem lehet fontosabb. Bármit teszünk, egymásért tesszük. És értem, aki titeket véd. És a főnökökért, akik meg engem. A kajazik üzletemberek, ők alkalmaznak minket, úgyhogy én nem a felügyelőtisztetek vagyok, ti pedig nem egy halom briganti. Ez a csapatunk, ez a braja, a testvériség.

Khardov mészárosa - 6. rész

2014.06.30. 08:00

orsus_zoktavir.jpg

 

- Nem tudni, honnan jött - mondta Harch kovnik. - Egyszerűen besétált a városba azzal a két őskövülettel, a lakosok pedig megijedtek tőle. Nem tudtuk, hova máshova vigyük.

Polten kovnik bólintott, majd bepillantott az udvarba, ahol a vendégük álldogált. A férfi nem csinált semmi törvénybe ütközőt, így egyelőre elfogni sem akarták. Az óriást két ősi gőzgólem vette körül: egy leharcolt Arktus, a Kodiak elődje, és egy még régebbi gőzgólem, egy Lajka. Mindkettőn eléggé egyértelmű jelek árulkodtak róla, hogy nem egyszer voltak ütközetben. Polten azt is rögtön megértette, miért ijedtek meg az emberek. A férfi ugyanis akkora volt, mint egy jól megtermett medve, és tetőtől talpig annak is volt öltözve.

Khardov mészárosa - 5. rész

2014.06.28. 08:00


Alexej Badian unottan nézte a falusi vásár forgatagát. - Csupa szemét - sóhajtotta lemondón. - Aki tényleg ilyen bóvlikra vágyik, az megveszi év közben, és nem az aratóünnepen költi rá a pénzét.
- De a koszt attól még lehet jó - mondta Orsus a levegőbe szimatolva.

Khardov mészárosa - 4. rész

2014.06.26. 08:10


Pjotr Zoktavir bevágta az ajtót, majd háttal nekitámaszkodott, míg a nehéz fa retesz után kotorászott mellette.
- Itt vannak a rettenethozók!
Anyeska, Orsus édesanyja rémülten felsikoltott, és magához szorította gyerekeit.

Khardov mészárosa - 3. rész

2014.06.24. 08:00

Simonyev Blaustavja, Khador nagyvezíre, XI. Ayn Vanar királynő főtanácsosa a cárina trónja előtt térdelt, és fejet hajtott ifjú uralkodója előtt. Élete nagy részében a királyi családot szolgálta, és amíg Ayn nem lett nagykorú, régensként élt az udvarban. A látszólag tapasztalatlan királynőre sokszor a lányaként gondolt - aki ugyanolyan tiszteletet és védelmet érdemelt, mint felmenői.

süti beállítások módosítása