Egy ideje már mozgott bennünk Hévízen a kisördög, hogy kellene egy kampányt játszanunk, de megvalósításig csak most jutunk el.

A BattleTech világát jól ismerőktől előre is elnézést kérek. A most következő kampány rövid előtörténetének semmi köze a kánonhoz. :P

A Terepasztal Lovagjainak jóvoltából tegnap részt vehettem első wargame versenyemen. "Jó" wargamerhez méltóan péntek este a többi előkészület mellett egy teljes raj Missionary osztályú fregatt várta az őt megillető színeket.

Idén másodjára látogattam el a GD-re, és úgy alakult, hogy bemutatót is tarthattam a nagyérdeműnek kedvenc űrhajós haddelhadd játékomból.

A fregattok sikerein felbuzdulva rajtaütésszerű flottabővítésbe kezdtem. A választásom a Frigate Group nevű dobozra esett. Ebben ugyanis négy Missionary osztályú és négy Armsman osztályú fregatt található. Ez utóbbi egyenértékű a Pilgrim osztály fregattjaival. Jelenleg tehát összesen nyolc pimasz pendrájv várja, hogy űrre szálljon. 

- Kérem, ne öljön meg! - könyörgött hibátlan cyygnari dialektusban a szemüveges férfi. Caine hanyagul hátradőlt az udvaronc íróasztala mögött, és lábait a bútorra feldobva nézte áldozatát. Ules gazdagnak számító negyedében, egy teljesen hétköznapi sorház negyedik emeleti dolgozójában voltak. A ház kívülről elhagyatottnak tűnt, de ez a helyiség, valamint a benne lévő kis italszekrény arról árulkodott, hogy valaki mégiscsak rendszeresen használta. Caine rezzenéstelen kézzel tartotta az egyik Villámörvényt a férfire, miközben másik kezével az asztalon lévő egyik nyilvántartás lapozgatta át.

A ládák fedezékében Caine a tetőt szemlélte. Honnan lőhettek rá? Végigfutotta tekintetével mind a négy sarkot, de nem látott senkit.

Előgurult a ládák mögül, és halkan felnyögött kínjában, amikor szemtől szembe találta magát az összegyűlt gazfickókkal. A válla továbbra is vérzett, de legalább a fejében hasogató fájdalom alábbhagyott. Akárki is lőtt rá, értette az ipart. A kis nyíl, ha egy pillanatra is, de teljesen megfosztotta a varázserejétől. És most minden csepp mágiára szüksége lesz.

- Tennapra' ígérted, hogy gyüssz'. Akkor sokkal kevesebb lett vóna' a cécó.

A férfi szavaiból úgy fröcsögött a llaeli akcentus, hogy az szinte már bántotta Caine fülét. És az alak látványa sem volt szívderítő. Keserűen vigyorgott az előtte heverő söröskorsóra. Pudvás fogai között itt-ott még a vacsora maradékai látszottak. Akármi is volt az, amit evett, a nyelvével próbálta kipiszkálni, majd egy nagyot húzott a sörből.

Caine próbálta magát fegyelmezni, és igyekezett nem kommentálni a csípős megjegyzést. Az állítólagos informátor még semmi érdemi adattal nem szolgált a számára. Körbenézett a zsúfolt becsületsüllyesztőben, és ő is kortyolt egyet az elé tett italból.

Az eső egész nap szakadt, és ez lassan Caine lelkiállapotára is rányomta a bélyegét. Késő délután tért vissza a Fekete folyó partjára, és addigra úgy nézett ki, az égiek is megálljt parancsoltak az özönvíznek. A Brillig láp békái nekikezdtek a koncertjüknek, és szinte minden más zajt elnyomtak.

A csónakok és a tutajok ugyanott voltak, ahol Caine és csapata hagyta őket. A csatamágus most gyalog jött vissza, Szívhetes pedig engedelmesen követte. A gólem letette a baltáját, visszafordította az egyik parton lévő, fejtetőn pihenő uszályt, és a vízhez vonszolta.

Egy elmosódott arcú férfi hajolt be a látómezejébe, és pofozni kezdte:

- Él még, uram?

Caine ekkor döbbent rá, hogy Gerdie, és a rohamosztagosai azok.

- Győz... Győztünk? - nyögte ki, miközben segítettek neki felülni.

Gerdie halálosan komoly arccal bólintott.

Caine az ereszről átlendült egy kiálló kőpárkányra, onnan pedig épp el tudta kapni az egyik gyilokjáró zárófedelének a fogantyúját. A lámpák ugyan már nem világították meg, de korántsem volt biztonságban.