- Hmm, egy gőzgólem, aki baltát fog cipelni - mondta Lola, csipkelődve, huncutul csillogó szemekkel.

Orsus a fejét rázta, ahogy az erdei úton baktattak keresztül a lovaskocsival. - Ki ne mondd...

- Egy gőz-gó-lem, aki baltát fog cipelni, és fát fog vágni. Mégis, hogy nevezzük majd el? - nézett fel mímelt csodálkozással a felette lévő ágakra.

- Ki ne merd mondani, vagy megbúbollak

Lola megrebegtette a szempilláit: - Ezt ígéretnek, vagy fenyegetésnek vegyem?

- Ott volt az egész favágó brigád, amikor Alexejnek elővezettem az ötletet. Egyikük sem világítja be a khadori éjszakát az eszével, de még tőlük is vagy ezerszer hallottam már. Úgyhogy semmi szükség, hogy te is ismételgesd.

- Szóval, ugyanolyan sötét vagyok, mint a brigád favágói... - húzta össze durcásan az ajkait. - Már csak ezért is meg kellene ismételnem.

- Ne aggódj ezen édes, szinte mindegyiknél csinosabb vagy - vágott vissza Orsus.

- Szinteee?

Orsus felnevetett, és behúzta a nyakát, ahogy a lány belebokszolt a vállába. A lány is elnevette magát, újra megütötte a vállát, játékosan, ugyanolyan törvénytelenül vihogva, mint a férfi. Majd visszadőlt az óriás karjára.

Orsus folyamatosan figyelte az erdőt, nehogy farkasba, útonállókba, vagy bármi más veszélybe fussanak.

Hosszú ideig várta, hogy a lány végre megszólaljon, majd a hallgatást elunva nevetve ezt mondta.

- Jó'van na, mondd már ki. Tudom, hogy ki akarod.

- De mégis mit?

- Az idióta szójátékod. Látom, nem bírod magadban tartani.

Lola értetlenül bámult rá: - Miféle szójátékról beszélsz?

- A fa-vá-gó-lem! - kiáltotta Orsus. - Egész végig ezzel húztál, hogy Lajka nem lesz más, mint egy fa-vá-gó-le... - A lány kacagása elhallgattatta. Láthatóan pont ezt szerette volna, és ő belesétált a csapdába. - Nem hiszem el, hogy mégis bedőltem, és kimondattad velem.

- Semmi baj, édes - mondta lágyan - Majd ráfogom, hogy sokáig vagy összezárva a brigáddal, és hogy neked is hozzájuk kell sötétedned.

Orsus a fejét csóválta, mire a lány rámosolygott, átkarolta a vállát, és boldogan szorította magához - már amennyire tudta.

- Szeretlek, Orsus Zoktavir.

- Én is szeretlek, leendő Lola Zoktavir.

- Már csak egy hónap - mondta a lány. Kezét a férfi karján nyugtatta. - Köszönöm, hogy magaddal hoztál. Szükségem volt már a pihenésre.

- Hát, akkor a pihenésed jó kalandosra sikerült.

Nemrég az erdő mélyén találtak egy ősi csatagólemet, amihez képest még Lajka is vadonatújnak számított. A gép az őt felfedező favágókat ellenségként azonosította, és Orsus parancsának sem volt hajlandó engedelmeskedni. Valószínűleg a cortexe sérülhetett, így Orsusnak nem maradt más választása, mint hogy a baltájával szétcsapja.

A gépből nem sok minden használható maradt, de a baltája még szinte teljesen ép volt. Épp akkora, amit Lajka el tudott volna vinni.

Alexej egy hendrinyai szerelőt bízott meg a közeli bányászfaluban, és Orsust küldte el a kész alkatrészért. Ő pedig magával hozta a lányt. Minden napot, amit egyedül vele tölthetett, többet ért neki bármi másnál.

- Anyám krókuszt szeretne, én viszont nem engedek a pipitérből. Vagy az lesz, vagy semmi.

- Anyád nem szereti őket?

- Azt mondja, túl közönséges az egy esküvőre.

- Szerintem meg ő lenne az a lakodalmunkon.

- Orsus, ő az anyám.

- Így van, vagyis sokat fogjuk látni az esküvő előtt és után is. - Átvette a másik kezébe a gyeplőt, és a vállát megvonva hozzá tette. - Meg mindenki mást is. Ha úgy nézzük, a házassághoz igazából te kellesz, én, meg egy pap, aki összead, más semmi.

- Ne is mondd. - Belefúrta a fejét férfi könyökhajlatába. - Nagyon is csábító a gondolat, de anyám tuti megölne.

- Akkor talán mégse. Megvédelek én szinte mindentől, de tőle még engem is kiráz a hideg - vigyorgott rá.

Lola kibújt az öleléséből, és morcosan nézett, de szinte azonnal felnevetett. - Ajánlom, hogy ne ess ki a kegyeiből. Sokkal jobban főz, mint én.

- Tízéves korom óta magamra főzök, szóval ezzel nem fogsz meg. Mit szeretnél ma vacsorára? Csomós zabkását, vagy csomós-ragadós zabkását?

- Van egy érzésem, hogy ha egyszer igazi étel kerül eléd, fel sem lehet majd emelni az asztaltól. Még akkor sem, ha csak az én főztöm. - Újra odabújt a férfihez, és nézte a mellettük elterülő völgyet, ahogy a lovak baktattak velük. Majd szomorúan ennyit mondott: - Sajnálom, hogy a szüleid nem lehetnek majd ott. Biztosan büszkék lennének rád.

- Hát még akkor milyen büszkék lennének, ha meg tudtam volna őket menteni.

Lola egyszerre csak felült a bakon: - Te még... Még mindig magadat vádolod a haláluk miatt?

- Felejtsd el, nem mondtam semmit.

- Mindig ezt mondod Orsus, de ezt most beszéljük meg. Tényleg így gondolsz rájuk mindig? Meg magadra? Még csak tízéves voltál.

- Megöltem a támadójukat. Nem voltam én túl fiatal, csak túl későn cselekedtem.

- De nem a te hibád volt - mondta a lány.

- Meg kellett volna őket mentenem.

- Tíz évesen, az ég szerelmére?! Milyen megveszekedett, Menoth-tól elfordult, vérgőzös gyerekkorodnak kellett volna lennie, hogy tíz évesen lenyomj egy rettenethozót? Azok a szörnyek életük minden napját harccal töltik! Nem hiszem, hogy bele tudtam volna szeretni abba a férfiba, aki egy ilyen gyerekből lesz.

- És ha egyszer érted jönnek? A rettenethozók nem mentek el innen. Minden évben végigfosztogatják a völgyeket, és egyszer a mi falunkba is vissza fognak térni. Akár a mi házunkba is, ahol te és a családom fog lakni. Te, meg a fiam, vagy a lányom. Mi lesz akkor Lola? Meg kell, hogy védjelek.

- Ha eljön majd az a nap, akkor meg is fogsz védeni. Tudom. Ebben egy percig nem kételkedem. De imádkozom, hogy ez a nap sose jöjjön el. De néha... - a hangja elcsuklott - Néha úgy érzem, te csak erre gondolsz.

- Én csak rád gondolok.

- Nem, te csak arra gondolsz, ami bánthat engem - hangja elvékonyodott, szinte olyan volt, mint egy rémült kisegér cincogása egy színházban. - És ez nagyon más.

Orsusnak már a nyelvén volt, hogy a lánynak nincs igaza, de azon kapta magát, hogy most is az erdőt fésüli át tekintetével, fülével pedig a gyanús zajokat keresi. - Nem fogom a homokba dugni a fejem - bökte ki végül. - Van középút aközött, hogy valaki csak az erőszaknak él, és hogy úgy tesz, mintha az nem létezne.

- És te megtaláltad ezt az utat?

- Nem hiszem, de sokkal távolabb van attól, ahová te képzeled. Nem fogom hagyni, hogy elveszítselek - és ha ehhez készen kell állnom bizonyos... gondok elhárítására, akkor igenis, készen fogok állni. Neked nem kell belekeverned magad. Még csak nem is fogsz tudni róla.

- De te belekeveredsz. És ez felemészt téged, nekem pedig megszakad tőle a szívem.

- Hát akkor majd... - hagyta félbe a választ. "Még jobban igyekszem majd, hogy ne lásd rajtam" - fejezete be gondolatban.

- Azért kínzod magad, hogy nehogy ugyanaz megtörténjen, mint a családoddal - de hidd el, felesleges. Nem kell magad azért kínozni, ami meg sem történt. Te jó ember vagy, Orsus, akinek néha szembe kellett néznie a sötétséggel, sőt, a halállal is. És én ezt el is fogadom. De ne hagyd, hogy elborítson téged - tette az ujját a férfi ajkára.

Elérték a dombok alját. Az út a hegyekbe, Hedrinya irányába fordult. Orsus nem válaszolt semmit sem Lolának. Nem tudta, mit mondjon. A lány számára a világ majdhogynem idilli hely volt, ahol a jótett elnyeri méltó jutalmát, és ha nem keresed a bajt, az nem talál rád. Bármennyire is tetszett neki a gondolat, a saját élete erre folyton rácáfolt. A halál, a rettegés és a félelem mindig megtalál magától, nem kell elébe menned. És ha távol is akarod magad tartani, az se számít semmit. Még akkor sem, ha csupa jó szándékkal teszed, amit teszel. Mint az anyja, gondolta, aki csitítgatta a húgát, ahogy ott lógtak ernyedten a létrán, mint két, füstölésre felakasztott húsdarab.

- Szeretlek - mondta végül Lola. - Sajnálom, hogy veszekedtem.

- Én is szeretlek - felelte a férfi, de továbbra is csendben baktattak tovább.

A szerelő műhelye a félig a hegybe volt építve. Hátul mindenféle hengerek és gőzgépek sivítását lehetett hallani, és a sziklákból kiálló hosszú kéményeken füst és gőz szállt ki. Orsus megállította a kocsit, kikötötte a lovakat az épület elé, és az itatóvályúban megmosta arcát, mielőtt finoman leemelte Lolát a derekánál fogva a bakról.

Az előttük elterülő völgy olyan volt, mintha egy zöld takaróval fedték volna le. Mindenfelé fenyvesek terpeszkedtek, lentebb pedig látni lehetett a Neves folyó kék szalagra emlékeztető medrét. Az itt-ott felszálló fűrészpor és füst volt az egyetlen, ami elárulta, hogy a völgy fodraiban falvak bújnak meg.

A teraszon egy szutykos kisfiú épp almát majszolgatott, amikor meglátta őket. Nyomban leugrott, beszaladt hátra, és valamit kiabált. Majd visszajött, kinyitotta az ajtót, és szénporos kézzel szépen tessékelte befelé Orsusékat. - Jermo odabenn' van.

A férfi bólintott, majd felkínálta a karját, mintha valami királyi estélyre jelentenék be őket. Lola belekarolt, és úgy léptek be az ajtón, ahol Orsusnak be kellett húznia a nyakát.

Egy bronzbarna, megpörkölődött szemöldökű férfi fogadta őket. Lelkesen megrázta Orsus kezét, aki meglepődött a másnak bizonyára csontrepesztő erejűként ható kézfogástól. Nem sok emberrel találkozott, aki erő dolgában felért volna vele.

- Jermolaj Garin vagyok - mutatkozott be végül. - De elnézéseteket kell kérnem, azt hittem, egy gőzgólemnek hoztátok a baltát.

Orsus értetlenül ráncolta a szemöldökét. - Így is van. Volt vele talán valami gond?

- Hogyhogy, hát nem a tiéd akkor?

Orsus Lolára pillantott, és remélte, hogy nem kell kínos magyarázkodásba kezdenie. - Már miért lenne az enyém? Mi dolgom nekem egy ilyen fegyverrel?

- Persze, hát persze, bocsánat - szabadkozott Jermo. - Csak láttam, mekkorára nőttél, és azt hittem, rosszul értettem, és a fegyver neked lesz. Jó'van no, semmi gond! Gyertek, csak gyertek, itt van, ni!

Beljebb tessékelte őket a műhelyben, és Orsus megbűvölve figyelte a régi és új gépezeteket. Egyszerre voltak jelen a hagyományos kovácsszerszámok, és azok a búgó, szikrázó generátorok, amiket a gépmágusok használtak. Egy asztal tele volt papírkötegekkel mindegyiken tervek és vonalak futottak, mint egy levél erei. Fémsínek szelték át keresztbe-hosszába a plafont, a mennyezeti tartókról alányúló láncokon pedig hol egy gólemláb, hol egy gólemtörzs lógott. 

- Szóval, egy favágó fejsze, egy gőzgólemnek - mondta Jermo, miközben hátrafelé igyekeztek. - Hívhatnátok favágólemnek is

Orsus lemondón sóhajtott egyet, Lola pedig felkacagott.

- Kiegyenesítettem a nyelét, és kicseréltem a fejet, de az igazi kihívás a töltéstároló volt - sorolta Jermo. - Lehet, hogy úgy van, ahogy mondjátok, és egy csatagólemen találtátok, de az biztos, hogy ezt a darabot egy csatamágusnak készítették eredetileg.

Megállt egy súlyos szekrénynél, és a kulcsaival babrált. - Micsoda pocsékolás egy sima csatagólem kezébe adni egy ilyen mesterművet! Akinek elég varázserő van a birtokában, legalábbis megkétszerezhetné vele az erejét. Vagy meg is háromszorozhatná, ki tudja... Á, ez lesz az a kulcs. Izsák fiam, hozz egy darab láncot.

Jermo kinyitotta a szekrényt, ami tele volt fegyverekkel, de egyből nyilvánvaló volt, hogy Orsusék melyikért jöttek. A szutykos arcú kisgyerek már vissza is jött a lánccal, és éppen kötötte volna fel a sínre, hogy segítsen elvinni a roppant vasat, de Orsus egyszerűen megfogta a nyelét, és kivette a baltát.

Gyönyörű mestermunka volt.

- Tetszik a súlyeloszlása - mondta.

- Biztos, hogy nem neked szánták inkább?

- Épp ellenkezőleg - vetette közbe Lola. - Orsus Alexej favágó brigádjában dolgozik, de hamarosan felmond, hogy saját faragóműhelyt nyisson. - Rápillantott az öreg szerelőre. - Orsus találta ki, hogy tanítsák meg a gőzgólemüket a favágásra, így nem fognak akkor sem lemaradni a kvótával, ha ő már nem lesz ott.

- Nem vagyok meglepve, hogy egy gőzgólem kell ahhoz, hogy helyettesítsék - felelte Jermo.

Orsus megmozgatta a baltát, amennyire a zsúfolt műhely szűk tere engedte. Ki akart menni a szabadba, hogy egy igazit suhintson vele. Szinte tökéletesen a kezébe illett. Eddig csak könnyebb baltákat használt, de azok közül egyik sem volt ennyire mesterien kivitelezve, ennyire jól kiegyensúlyozva... és egyiket sem érezte ennyire erőteljesnek. Vajon hány csapással tudna szétütni egy fát? És egy gőzgólem páncélját? Ha újra belebotlanának egybe, mint Nazarov megleckéztetésénél, egy ilyen fegyverrel komoly esélyük lenne.

A gondolatra aztán egyből bűnbánó pillantást vetett Lolára. A lány azonban a kisfiúval játszott és nevetgélt, így nem vette észre.

- Mennyit ígért ezért Alexej? - kérdezte Jermot. Tudta, hogy a főnöke túlságosan zsugori volt ahhoz, hogy a valós értékét fizesse ki a baltának. Az Orsusnak adott erszény tele volt pénzzel, ami állítólag már a második része volt a fizetségnek, de így is, a közelében sem volt annak, amennyit a fegyver valóban ért.

- Óóó, már nem is tudom - mondta a mesterember. - Nagyjából anyagárban vállaltam. De ne is törődj vele. Eddig sose volt még alkalmam ilyen holmin dolgozni, és amit tanultam belőle, az többet ér, mint amennyit ti fizetni tudnátok. A főnöködnek azért leszel szíves ezt nem megemlíteni. Amennyire a fogához veri a garast, egy ilyen után többé egy árva vasat nem látnék tőle. Ja, és az öreg Lajkátoknál hamarosan esedékes lesz az átvizsgálás. Szólj majd neki, hogy ne blicceljétek el.

- Nem fogjuk. - Orsus kivette az övéből az erszényt, és a szerelő kezébe nyomta. - Köszönjük a munkát. Ez... egyszerűen tökéletes.

- Részemről a szerencse.

Jermo kinyitotta Orsus előtt az ajtót, aki egyik kezében a baltával, másikban Lolával elindult vissza a szekérhez. Közben vigyorgott, mint aki nem egészen komplett.

A mosolya azonban minden lépéssel halványult.

"Megígértem neki, hogy feladom azt az életmódot. Hogy nem lesz több küzdelem, halál, erőszak... erre elég csak a kezembe vennem egy ilyen tökéletesen kimunkált fegyvert, és máris újra az eszembe jut, mennyire is a részemmé vált a vérontás. Elfuthatok, magam mögött hagyhatom, de mindig ott fog rám várni. Ezt Lola is tudni fogja, ahogy én is. Még ha ezentúl soha senkit nem is fogok megölni, akkor is vér tapad a kezemhez. Akkor is gyilkos vagyok. Ugyanaz a bosszúszomjas gyerek vagyok annak a rémálommal teli pincének a szélén fekve, mint tíz éves koromban. Ő maga mondta, hogy nem tudná szeretni azt, aki egy ilyen gyerekből lett.

Akkor mégis hogy szerethet engem?"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.