- Vágtassatok! - kiáltotta Orsus, még jobban sarkantyúzva a csataménjét. - Vágtassatok, amíg a lovak bírják, és imádkozzatok, hogy időben érjünk!

Mögötte egy hatalmas khadori lovascsapat dübörgött, át a völgy teljes hosszában. Lovaik piszkosak és csatakosak voltak a verítéktől, akárcsak lovasaik, akik a nyeregben félig felállva ösztökélték ménjeiket még gyorsabban tempóra. Orsus Zoktavir parancsnok hírt kapott, hogy Cygnar egyik zsoldos különítménye betört Umbresk déli részére, és ellenállás nélkül haladt tovább.

Az Ötödik Határőr Légió másik ezredét egy áltámadás elcsalta, így most egész éjjel vadászvágtában kellett loholniuk, hogy elérjék az ostromlott városokat. A gyalogság és a csatagólemek többsége nem tudta velük a lépést tartani, így szekereken jöttek utánuk. De Orsus így sem tudott várni. Tudta, lesz, aki kidől, és nem csak a lovak közül. Nem törődött vele.

Szurdokokon vágtattak keresztül, apró tanyák vesztek a semmibe. Orsus vezette a sereget, és az őt hajtó konok megszállottság még gyorsabb, még vadabb, még feszesebb tempóra ösztönözte. Ezúttal nem fog elkésni. Ezúttal nem engedi, hogy ártatlanok vérét ontsák. Lola a vágtázás közben neki-nekicsapódott a hátának. Súlyát egyszerre érezte átoknak, és megnyugtatónak. Nem engedi, hogy bajuk essen azoknak, akikre neki kéne vigyázni.

Ezúttal nem.

A füstöt már azelőtt feléjük hozta a szél, mielőtt a tüzet meglátták. A fekete fátyol szinte az utolsó pillanatig eltakarta előlük a lángokat, és amikor végre megérkeztek, a tükröződő fényben úgy néztek ki, mint Menoth ítélethozó lovasai. A cygnari betolakodók - többségük zsoldos - a völgy másik felén, a feldúlt Vlasgard falu túloldalán táborozott le. Őrszemeik észlelték Orsus csapatát, és már harcra készen várakoztak.

Hatalmas csatagólemek álltak a gyalogosok között, az itt-ott elszórt fáklyák pedig több száz harcost világítottak meg. Némán, gyakorlott mozdulatokkal rendeződtek alakzatba, mint egy sötét massza. Orsus vágta közben szinte ösztönösen végigpásztázta őket, pillanatok alatt felmérve, hányan vannak, milyen alakzatban és fegyverekkel.

Ahogy keresztülvágtatott a falun, mindenhol égő házak és boltok fogadták, a főtéren lévő, Morrow-nak szentelt templom pedig romokban hevert. Mindenfelé rohangáló, vízért és kötszerért kiabáló embereket hallott, és rettegő gyerekek sírását, akik a pusztításban mindenüket elvesztették.

Orsus egyszer csak keményen megrántotta lova kantárját, lefékezett, és lepattant a nyeregből. Egy égő ház felé rohant, ahonnan tompa kiáltozást hallott. Őrült módjára vetette magát a lángoló kunyhóba. Félresöpörte az égő gerendákat, nem törődve azzal, hogy megperzselődik a keze és a köpenye. Újra hallotta a kiáltást, és átverekedte magát a lángokon. Három nő lapult egy még ép sarokban, sírva, és a füsttől fuldokolva. Már nem maradt erejük kimenekülni. Ahogy Orsus feléjük indult, leszakadt az egyik mestergerenda, és az égő zsarátnok elzárta az útját.

- Lola!

Lekapta a hátáról a baltát, és őrjöngve esett vele az égő tetőszerkezetnek. A nőket egy pillanatra látni vélte, de minden egyes lépéssel a világ elhomályosult. A hőtől reszketett a levegő, és a kép egyszer csak megváltozott. Egy lépés. Három nő. Még egy. Már csak kettő. Még egy. Már csak egy.

Mindig csak egy nő.

- Lola!

- Miért nem voltál itt? - kérdezte. Hangja gyenge volt, és a ropogó tűzvész egyre jobban elnyelte. A hajában lévő virág is elkezdett fonnyadni. - Miért nem jöttél, hogy megments?

- Jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam... Hadd vigyelek...

- Már halott vagyok, Orsus.

- Akkor miért nem hagysz végre békén?

- Mert elhagytál, Orsus. Elárultál.

- Megmentelek!

Felkapta a nőt, a puha, törékeny testét, ahogy tette újra és újra. Keresztülvitte a lángokon, mintha a túlvilági Urcaen tüzében lépdelne. De amikor lefektette az utca hideg kövére, látta, hogy nem Lola volt az. Nem Lola arca nézett rá, hanem három másik nőé. Feketéllettek és fuldokoltak a füsttől, de éltek.

Sosem Lola volt az. Hiába mentette meg újra, és újra, sosem találta a lányt.

Bogdan kovnik leszállt a lováról, és odament hozzá. - Szép munka uram. Megmentette őket.

- A lány halott.

- A falu lángokban áll, de őket megmentette, parancsnok. A felderítők már körbejárták a település határát, és megtalálták a helyi elöljárót is. A zsoldosok visszahúzódtak, és csatarendbe álltak. Így is, a bevonulásunkkal több száz életet mentettünk meg.

- A lány halott - én pedig meg fogom bosszulni. Rendezd csatasorba az embereket.

- Egy nő még nem a világ...

Orsus vaskesztyűs kezével megragadta a gallérjánál fogva, majd az arcához emelte: - Egy nő az igenis a világ, kovnik! Egy nő az maga a birodalom! Egy nő az maga Khador! - Ledobta a férfit a földre. - Azt mondtam, csatasorba. Nem várjuk meg a hajnalt.

Bogdan fuldokolva levegő után kapkodott. - De parancsnok, a lovak túl fáradtak. Kimúlnak, mielőtt lerohannánk az ellenséget!

- Akkor majd gyalog rohanjuk meg őket - vágta rá Orsus. Arcán félelmetes kifejezés tükröződött a tűz fényében. - és ha a lábunk sem bírja, akkor majd térden csúszunk eléjük. Ha pedig azt is ellövik, akkor a kezünkön húzzuk oda magunkat, és átharapjuk a torkukat.

- De miért ez a sietség, uram?

- Mert a lány halott. Valaki fizetni fog ezért.

A kovnik tétován lábra állt, és parancsokat kezdett kiáltozni. A fáradt katonák lassan alakzatba rendeződtek. Elővették dárdáikat, kardjaikat kirántották a hüvelyből, és megtöltötték puskáikat. Orsus a falu széléig lovagolt előre. Lolát a kezében szorongatta, a mögötte lángoló tűzvész pedig hosszú, sötét árnyékot vetett az ellenfél soraira.

- Mind az életetekkel fogtok fizetni ezért! - ordította. És tudta, hogy ez se lesz elég.

Nem várta meg a sereg többi részét - Lolát két kézre fogva egyenest feléjük rontott, csataüvöltés közepette. Egy Kodiak és egy Martalóc csatagólem szorosan követte a gazdáját. Golyók fütyültek el a füle mellett, pattantak le páncéljáról, pár el is találta, de így is ágyúgolyóként csapódott a soraik közé. Fejszéje minden csapására összetört testek záporoztak szanaszét. A Martalóc az egyik zsoldos Nomádot aprította ócskavassá, míg a Kodiak egy osztag Acélfejű lovas rohama elé állt be. Felkapta az osztag vezetőjét, és lovával együtt hátradobta, egyenest a gyalogság közé. A többi khadori katona ordítva rohanta le az ellenséget. De Orsus már nem figyelt rájuk. Nem érdekelte, élnek-e, vagy meghalnak. Most csak azzal törődött, amihez igazán értett.

- Tudod, hogy ez nem igaz - mondta Lola.

Felordított, hogy elnyomja a lány hangját, és még vadabb erővel vetette magát az ellenségre.

Hajnalra az ellenség nagy része vagy menekülőre fogta, vagy holtan feküdt a csatatéren. Páran még kószáltak szanaszét, akiket levágtak, hogy aztán végre egyenek és megpihenjenek. De egyszer csak Orsus szava hangzott.

- Készen állnak a lovak, kovnik?

Bogdan csak megrázta a fejét, beszélni is fáradt volt.

- Akkor nyergeljetek. Délben indulunk tovább.

Talán most majd meg tudják menteni a lányt.