Az utolsó betűig betartva - 6. rész
2014.07.30. 08:00
MacBain egy különös trükköt eszelt ki a roham fedezésére, ami nem csak az ő fineszét dicsérte. Nyolc évvel ezelőtt Ord királya felbérelte őt, és az aktuális csapatát, hogy füstöljenek ki egy agresszív és jól felfegyverzett rablóbandát Kelet-Olgunholt térségében. A csata majdnem katasztrófába torkollt, ugyanis a tábori lövegek meghibásodtak.
Az egész lőszerszállítmány, amit kaptak, hibásan préselt lőportölteteket tartalmazott, amikben szinte csak feketelőpor volt, és semmi vörös. A nyitásnak szánt, elrettentő tűzcsapás helyett az ágyúk sorra meghibásodtak, a lövedékek bennmaradtak a csőben, ráadásul a lassan égő feketelőpor is begyulladt, és vastag füstfelhőbe burkolta Drake csapatát. A füst takarását kihasználva a banditák könnyedén lerohanták az állásaikat.
MacBain most is tudta, hogy a cygnari puskák és karabélyok alaposan meg fogják őket ritkítani, amíg felküzdik magukat a falakhoz. Éppen ezért parancsba adta, hogy három ágyút szereljenek le az elfoglalt ütegekről, és állítsák őket az út széléhez. Aztán megtöltette mindet gondosan előkészített töltetekkel, melyekből a vörös lőpor legnagyobb részét kiszedte. Az ágyúk tompa puffanással elsültek, és méretes füstfelhőt okádtak magukból, amit a késő délutáni szél szerencsére pont az erőd felé fújt.
A menetoszlopot újra Drake csatagólemei vezették, gazdájuk szorosan a nyomukban. A füst égette a szemét, kaparta a torkát, és úgy érezte, az egész tüdejét betölti.
- Mozgás! - ordítozta Modarvo, emberei pedig futólépésben indultak a füstfelhőbe, szintén krákogva és köhécselve. A khadori gárdisták vonakodva követték őket. A helyzetet aligha lehetett ideálisnak nevezni, az ágyúk közvetlen közelében szinte elviselhetetlen volt a füst. Távolodva a szél kicsit felkavarta az egybefüggő feketeséget, így lehetett levegőt kapni, de még elég sűrű maradt ahhoz, hogy megfelelő takarást biztosítson az embereknek.
Az erődből kósza lövések fütyültek el mellettük, miután elsütötték az ágyúkat, de a védők sem láttak sok mindent.
MacBain és emberei ugyanúgy nem láttak semmit, mint az erődben gubbasztók, de ezúttal ez nem volt hátrány. A cygnari helyőrséget akkor se nagyon tudták volna másképp kiugrasztani, ha az ő fegyvereik is ugyanolyan messze visznek, mint az ellenség hosszúpuskái.
Drake gólemei ezúttal is a formáció elején haladtak, és nagyon hamar tűz alá is vették őket. Gazdájuk folyamatosan futásra ösztökélte őket, hogy mielőbb berobbanthassák a kapukat. Ehhez újra ahhoz a trükkhöz folyamodott, mint a lenti erődnél. Az Öszvér tűzerejét, és a saját mágikus támadását kombinálva vészesen meggyengítette a kaput, és a mögötte lévő csapórácsot. Góleme még kétszer rálőtt a viharvert szerkezetre, majd MacBain előreküldte a Nomádot, hogy zúzza szét a kaput. A védmű ennek már megadta magát, és a mögötte lévő rács sem húzta sokkal tovább. Az Öszvér lövései végeztek pár, a kapu mellett posztoló cygnarival, míg másokat a Nomád taposott össze, amikor berontott az erődudvarba.
Az alabárdosok Drake mögött rohantak, a füstfelhőben. Néhányukat ledöntötte a védők sortüze, de sokan beértek a kapun. MacBain előreküldte a Talont, hogy segítsen fedezni őket. A gép pajzsát fedezékként használva ordítozott parancsokat embereinek, a fal lábánál lévő lépcsőfordulóban: - Futólépés, irány felfelé! Kapjátok el a hosszúpuskásokat!
Saját lövészei a füstfelleg szélén vettek fel lőállást, és tűz alá vették a falakat. Azonban a füst védelme nélkül az ellenség is komoly rendet vágott köztük.
A korábbi tapasztalatai alapján MacBain arra számított, hogy nem lesz túl sok kardlovag az erődben. Ha bejön a tippje, akkor az alabárdosok elég ideig fel tudják majd tartani a lövészeket ahhoz, hogy teljesítse, amiért idejött, és idejében eltűnjön. Tudta, hogy ha nem végez a hosszúpuskásokkal, az a visszavonulását is meg fogja nehezíteni. Az utolsó Acélfejű lövésszakasz is előrohant a füstből, de Drake nyomát se látta a khadori erősítésnek. Biztos volt benne, hogy a gárdisták féltik a bőrüket, és hagyják, hogy a komolyabb veszteséget az ő emberei szenvedjék el.
A véleménye azonban gyorsan megváltozott, amikor fegyverropogást hallott a háta mögül. A füst eloszlott, és látta, hogy hátba támadták. Giles ordítva rohant hozzá: - Pörölyzuhatagi fegyveresek! Közvetlen a soraink mögött!
- Thamar redves agyaraira! - szitkozódott MacBain - Hogy a bánatba kerülhettek a rhuliak ilyen gyorsan a hátunkba?
Amint kimondta, már tudta is a választ a saját kérdésére. Stonebridge-ben rendszeresen állomásoztak rhuli zsoldosok. Az óvatoskodás ellenére valaki kiszúrhatta őket, és rájuk küldte a pörölyzuhatagi lövészeket. A törpék valószínűleg egész éjjel menetelhettek, és a nyugati átjáróban várakoztak, amíg MacBain meg nem indította a támadást.
Giles felé fordult: - Forduljatok vissza, és segítsetek a khadoriaknak. Nem keríthetnek be minket!
Az idő szorított, és egyszer csak három cygnari csatagólem bukkant fel, az erőd túlsó végéből. Azonnal tüzet nyitottak az ő gépezeteire. Visszahívta maga mellé az Öszvért, ami még mindig a falakat lőtte. Ekkor lépett be az udvar túloldalán lévő kapun Allister Caine is.
A férfi elég nyúzottan festett, mint aki úgy rohant vissza a csatára, valahonnan messziről. Két, halált hozó pisztolya már a kezében volt, és láthatóan ő parancsolt a két Gránátos csatagólemnek, valamint egy harmadik, Vadász típusú gépnek is.
Mögötte egy szakasznyi rohamosztagos és felderítő gyakorlott mozdulatokkal vett fel tüzelőállást. Az elitosztagosok elkezdték megszórni őket a karabélyaikból, míg páran a Gránátosok mellett maradtak, és saját kezűleg töltötték újra a gólem gránátvetőit.
A lépcsőkön rekedt alabárdosokat, és az udvaron ácsorgó gólemeket, valamint magát MacBaint is akadálytalanul lőhették a gólemek a gránátokkal. A zsoldosvezér egy pillanatra elkapta Caine fagyos tekintetét, aki mindkét pisztolyát tüzelésre emelte. MacBain beugrott a Talon pajzsának takarásába, épp akkor, amikor a Vadász ágyújából kivágódott egy páncéltörő lövedék egyenest a Nomád törzsébe. Hiába volt rajta az óvó mágia, az előző napi csatától megviselt gépezet páncélzata ezt a lövést már nem tudta hárítani, és az egyenest a közepébe vágódott, számos létfontosságú rendszert tönkretéve. A kazánból élesen sípolva szökött a gőz. MacBain érezte, hogy a gép cortexe is súlyosan sérült, és hogy csak a bűvigéje, valamint egy nagy adag imádság tartja csak egyben a gólemet. A Nomád esetlenül előrekacsázott, hogy lesújtson a Vadászra, de a fürge csatagólem egyszerűen félreugrott a csapás elől, és a nehéz penge csak az udvar macskaköveiben tett kárt.
Abban a pillanatban, amikor MacBain kiadta a Nomádnak a rohamparancsot, Caine revolverei feldübörögtek, és a varázsrúnáktól csillogó lövedékek egymás után záporoztak a Talonba. Először a viharvert pajzs szakadt le, majd a gépezet belsejébe találtak utat. A Talon épp az egyik Gránátosra rontott rá, de a pergőtűztől megtántorodott. Caine negyedik golyója szabályosan kivégezte a csatagólemet.
MacBain egy pillanatra lefagyott a döbbenettől, amint látta, milyen gyorsan végzett ellenfele a csatagólemmel. Azonban az is egyből beugrott neki, hogy egy ilyen sorozat után ellenfele energiamezője szinte teljesen lemerült, és sebezhetővé vált. Fedezékbe húzódott a roncs mögé, ami pillanatokkal korábban még az ő góleme volt, és célra tartotta a kézi ágyút. Eközben gondolataival utasította az Öszvért is, hogy tüzeljen a cygnari csatamágusra.
Egy pillanatig habozott, és lehet, hogy talán a régi barátságukra való tekintettel nem is igazán akarta a csatamágus halálát. Akárhogy is, a lövés alaposan mellément. A fürge cygnari mágus balra tört ki, a lövedék pedig ártalmatlanul a falba csapódott. Az Öszvér robbanólövedéke a rohamosztagosok között ért földet, rongybabaként dobálva szanaszét a páncélos gyalogosokat. Caine-nek ezúttal már rohannia és vetődnie kellett, nehogy őt is elkapja a gyilkos ágyúgolyó. MacBain gólemének nem remegett a keze, és a csatamágus is célzott lövést adatott le vele, de kicsit mégis megkönnyebbült, amikor látta, hogy Caine elkerülte a robbanást.
A gránátos eközben valósággal aratott az alabárdosok között. Drake már épp azon volt, hogy ő maga végez a csatagólemmel, amikor Modarvo hadnagyot látta visszavonulni. Ugyanekkor az egyik lövedék becsapódott a lépcsősorba. Az Acélfejű tiszt arca több sebből vérzett, de láthatóan inkább a lökéshullám miatti sokk viselte meg. Drake megragadta a kezét, és magával rángatta:- Mozgás! El kell tűnnünk innen, húzódjunk fedezékbe! - mutatott jobbra, a tőlük nem messze fekvő kovácsműhely irányába. Az építmény elég masszívnak tűnt, a bejárata előtt pedig számos kőrakás és más építőanyag volt felhalmozva. Drake és emberei a reménybeli fedezék irányába rohantak, miközben a Gránátos egyfolytában lőtte őket.
MacBain gondolatban az Öszvérre koncentrált, és a gólem szemein keresztül látta a világot. Utasította a gépezetet, hogy továbbra is tüzeljen, és fedezze őket.
Néhány lövész és alabárdos szintén feléjük futott. Amikor a zsoldosvezér és tiszt bevetette magát egy méretesebb téglarakás mögé, MacBain meglepődve látta, hogy Alexej is ott van velük.
Drake kizárta az Acélfejűek feléje záporozó kérdéseit, és újra az Öszvérre koncentrált. A gép szemein át megvizsgálta az erőd frissen ácsolt, félkész tartószerkezetét. Épp lőtávon belül van, ha a teljes gőznyomást az ágyúra tudja irányítani. Minden mentális erejét erre az egy lövésre összpontosította, és a gép a tűzparancsra elsütötte az ágyúját. A lövedék egyenest az északi fal mögé felhúzott tartóoszlopok felé szállt, és a lehető legjobb helyen ért földet. A robbanás szétvetette a kritikus fontosságú oszlopokat és könyökfákat, amitől az egész szerkezet összeomlott.
MacBain azon kapta magát, hogy eszelősen vigyorog, miközben Giles és Modarvo is zavartan bámult rá.
- A meló második része is letudva - próbálta eloszlatni a zavarukat. - Megvan a prémium.
A két tisztnek nem igazán jött meg a kedve, hogy parancsnokukkal együtt örvendezzen. Giles szinte csak magának morogta oda: - És mire megyünk vele, ha nem jutunk ki innen élve?
MacBain csak most döbbent rá, hogy a tiszt is ott lapul velük a fedezékben.
- Nem azt mondtam, hogy segíts a khadoriaknak?
- Kapják be a khadoriak! - fakadt ki az őrmester, és a porba köpött.
- Igaz, ami igaz. - vigyorgott Drake, most már kicsit kevésbé törvénytelenül. Kitekintett, és látta, hogy a Gránátosok és a rohamosztagosok baloldalról próbálják őket bekeríteni. - Gyorsan, be a műhelybe. Majd ott kiagyalunk valamit. Vigyázzatok Caine-re, ha becéloz titeket, végetek!
A műhely sötét és hűvös volt, csak pár kemence parázslott, és azok világították meg a helyiséget. A kovácsok valószínűleg az első puskalövésre hátrahagyták, amivel éppen foglalatoskodtak. Az emberek fedezéket kerestek, és akinek volt lőfegyvere, az mind az ajtót vette célba. MacBain megpróbálta visszahívni az Öszvért, miközben ráparancsolt, hogy továbbra is tüzeljen Cain-re. Mozgás közben az ágyú lőtávolsága majdnem a felére csökkent, így a lövedékek jóval a csatamágus előtt értek földet. A becsapódást követő robbanás azonban volt annyira veszélyes, hogy a csatamágus embereinek szét kelljen szóródniuk.
MacBain megpróbálta felvenni a kapcsolatot a Nomád cortexével is, ami azonban pont ekkor kapott végzetes találatot a Vadásztól és az egyik Gránátos robbanólövedékétől. A sérült gépezet kínjainak ez utóbbi gólem vetett véget, belevágva csákányát. A Nomád máskor fel se vett volna egy ilyen ütést, pláne nem MacBain oltalmazó mágiájával, de ez már neki is túl sok volt. Szemei kialudtak, és Drake végleg elvesztette a kapcsolatot a gép agyával.
Más célpont híján a Vadász MacBain utolsó csatagólemét, az Öszvért kezdte telepumpálni a páncéltörő lövedékekkel. Amikor aztán Caine és a Gránátosok is besegítettek neki, már a zsoldos gólem nehéz páncélzata sem bírta tovább, és végleg megadta magát.
MacBainnek alig maradt ideje felfogni, hogy mindhárom csatagólemét kilőtték, amikor a Gránátosok első robbanólövedékei becsapódtak a műhely tetejébe. Caine úgy látszik nem volt szívbajos; ha arról volt szó, hogy kiugrassza a zsoldosvezért, örömmel lövette akár a saját erődjét is.
- Fejeket behúzni! - ordította Drake, miközben az épület egyre csak rázkódott. Nem sok ideje volt, hogy cselekedjen. Elmormolta leghatalmasabb, legerősebb varázsigéjét, ami láthatatlan óvó pajzsként vette körbe őt és embereit. Épp kimondta az utolsó szavakat, amikor az épület összedőlt.
Az erődudvar felől Caine kimért léptei hallatszottak a macskaköveken. Jött, hogy megszemlélje a pusztítást. MacBain nekifeszült egy fémlemeznek, ami pont úgy esett, hogy megóvta őt és embereit a beomlás során a törmelék nagyjától. Emberfeletti erővel nekiveselkedett, és lelökte magukról, a rajta lévő kővel és törmelékkel együtt. Véresen, és a portól köhögve, előkászálódott a romok közül. A homlokán lévő sebből vékony patakban folyt a vér, és érezte, hogy több helyen is alaposan megütötte a rázuhanó törmelék. A bűvigéjének köszönhetően a többiek is életben maradtak, bár hasonló állapotban voltak.
Felnézett, és Caine állt a romok szélén. Pisztolyaival MacBain fejére célzott, egyértelműen tudtára adva a zsoldosnak, nehogy a pisztolyáért, vagy a kardjáért merjen nyúlni. Caine ugyan bosszúsnak tűnt, de láthatóan szórakoztatta a helyzet.
Pár cygnari katona odagyűlt köré, hogy lássa, mi fog történni. Caine mögött MacBain egy pillanatra látta, ahogy a rhuli fegyveresek az udvarba terelik a khadori gárdistákat, akik ezek szerint letették a fegyvert.
Caine kíváncsian szemlélte a zsoldost: - Hát, Drake, alaposan szétkúrtad ezt a kis erődöt. Minden munkaügyi vitádat így rendezed le?
- Ja, kábé igen - vetette oda MacBain. - Tedd, amit tenned kell, Caine.
Caine felvonta a szemöldökét: - Rengeteg emberem harapott a fűbe miattad. Nekem is vannak kötelezettségeim, ezt ugye megérted...
Az arcán feszülő mosoly és a könnyed hangvétel ellenére Caine szemében jeges indulat tombolt. Drake már elég sokat harcolt a bajtársa oldalán ahhoz, hogy tudja, a cygnari ilyen hangulatban volt a legveszélyesebb.
- Természetesen, és csalódnék is, ha másképp cselekednél. - Majd vigyorogva hozzátette: - Azért remélem, egy utolsó körre a vendéged vagyok. A régi szép idők emlékére. - Megnyalta az ajkát.
Az acélos tekintet egy kissé felengedett, és már a mosoly sem tűnt olyan műnek. - Végül is, miért ne? - azzal visszadugta pisztolyát az övébe, kivett egy acél laposüveget a kabátja zsebéből, és odahajította MacBain felé.
Drake azonban nem törődött a kulaccsal, hanem ahogy az elrepült a feje mellett, villámgyorsan hátrakapott, megmarkolta a kardja markolatát, és előrántotta, hogy a hegyét a cygnari mellkasának szegezze. Az arcára kiülő mosoly gyorsan lehervadt, amikor látta, hogy Caine újra a kezében tartja mindkét pisztolyát, és egyenest az ő ágyékát vette célba. - Bazzeg... nem is láttam, mikor rántottad ezeket elő…
A levegő megdermedt. A hátrébb álló Acélfejűek szinte levegőt se mertek venni.
- Mi a fenét csinálsz, Drake? Már kétszer megöltelek volna, ha akarom. - Caine hangja fáradtnak tűnt. - Mi az utolsó kívánságod?
- Lehet, tévedek, - mondta elgondolkodva a zsoldosvezér - de szerintem nem fogod tudni elsütni azt a pisztolyt. Szóval, akár el is tehetnéd. Vegyük ezt amolyan kiindulási pontnak egy tárgyaláshoz.
Meglengette a kardját.
Caine összeráncolta a szemöldökét, majd az egyik fegyvert a földre irányozva, a másikat továbbra is a csatamágusra tartva a talajba lőtt. A kakas tette a dolgát, de csak egy csattanást lehetett hallani. A por nem gyulladt be, és a golyó sem repült ki. MacBain magára is rábocsátotta az óvó aurát, mielőtt az épület összedőlt. A biztonság kedvéért...
- Vagy úgy. A kis trükködről egészen elfeledkeztem. - Caine-t szemmel láthatólag mulattatta a dolog. - De teljesen mindegy, akkor sem tudsz elég gyorsan lesújtani. - eltette a pisztolyokat, és a legnagyobb nyugalommal álldogált MacBain előtt, mintha csak provokálná. A zsoldos lejjebb engedte a pengét, de nem rakta el. Elnézett a látóhatár felé, ahol a nap éppen lenyugodni készült, az erődön túli hegyek mögött.
- Figyelj! Khador csak két napra bérelt fel. Se többre, se kevesebbre. És ez volt a második. Nem kapok semmi jutalmat azért, ha megölök egy csatamágust, úgyhogy egyikünknek sincs oka végezni a másikkal.
Caine helyesbített: - Én azért úgy látom, nekem lenne rá okom. Szétcseszted a berendezést, és nekem kell majd emiatt felelnem.
- Szerintem meg pont egálban vagyunk. Mindketten sok embert vesztettünk. Nekem meg ronccsá lőttétek az összes csatagólememet. De ez mind nem számít, ha figyeltél rám.
Caine próbálta kihámozni, mire gondol a zsoldos: - Akkor mi számít?
MacBain elmosolyodott, egyik kezével elengedte a kardot, és a magasba csapott vele: - Hát az, hogy újra szabad vagyok, és felbérelhető!
A mérhetetlenül pofátlan válasz hallatán Caine csak egyet tehetett. Felkacagott.
- Mi? Hogy ezek után még béreljelek fel?
MacBain kimérten bólintott: - Van egy kis kihagyási záradék a khadori frontra vonatkozóan, de délen bevethető vagyok. Mondjuk a Protektorátus fanatikusai ellen. Csak neked, csak most haveri alapon extra kedvezményt is adok. Mit szólsz, mondjuk...mondjuk, tizenöt százalékhoz?
- Harminc - vágta rá egyből Caine
- Huszonöt és kezet rá.
MacBain odanyújtotta a mancsát, és Caine egy pillanatnyi habozás után belecsapott. Majd fejével MacBain mögé intett. - A kulacsom.
Giles őrmester már lépett is, hogy felvegye a behorpadt laposüveget, és adta is volna oda Caine-nek, de MacBain elkapta a kezét, és kivette belőle a kulacsot. Lecsavarta a kupakot, és egy nagyot kortyolt belőle. Elégedetten sóhajtott, majd visszacsavarta a tetőt, és széles vigyorral odaadta a gazdájának.
- Ha már valaki megkínál, bunkó dolog elutasítani, nemde? No, akkor kaparjuk alá azt a megállapodást, mielőtt újra elkezd viszketni az ujjad a ravaszon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
