- Nem tudni, honnan jött - mondta Harch kovnik. - Egyszerűen besétált a városba azzal a két őskövülettel, a lakosok pedig megijedtek tőle. Nem tudtuk, hova máshova vigyük.

Polten kovnik bólintott, majd bepillantott az udvarba, ahol a vendégük álldogált. A férfi nem csinált semmi törvénybe ütközőt, így egyelőre elfogni sem akarták. Az óriást két ősi gőzgólem vette körül: egy leharcolt Arktus, a Kodiak elődje, és egy még régebbi gőzgólem, egy Lajka. Mindkettőn eléggé egyértelmű jelek árulkodtak róla, hogy nem egyszer voltak ütközetben. Polten azt is rögtön megértette, miért ijedtek meg az emberek. A férfi ugyanis akkora volt, mint egy jól megtermett medve, és tetőtől talpig annak is volt öltözve.

A kezében tartott balta nehezebb volt, mint sok zöldfülű, akik éppen a háta mögötti alakulón gyakorlatoztak.

- Jól tetted, hogy idehoztad. Nem minden gőzgólemmel mászkáló alak jelent veszélyt. Mondjuk ez valóban nem egy mindennapi díszpinty...

- Köszönöm, uram - válaszolta Harch, majd vigyázzba vágta magát, és feszesen tisztelgett. Polten egy halvány mosollyal pihenj-t rendelt neki, és intett, hogy kövesse. Kilépett az irodájából, és lassú léptekkel az idegen felé indult. Enyhe idő volt, és Polten élvezte a nap ritkán előbújó sugarait. A hidegtől mindig fájt a háta, de büszke volt rá, hogy a fájdalom nem csak a korának, hanem a harci sebeknek is köszönhető. A parancsnoka mondogatta mindig: a halott katona teljesítette a kötelességét - a sérültnek meg volt elég esze ahhoz, hogy élve meg is ússza azt.

A harcban az izmok ontották a vért, a háború viszont ésszel vívott párbaj volt. Polten mindkettőt eleget használta. Épp eleget, hogy annyi sebet összeszedjen, amivel már csak a front mögött veszik hasznát. Így kötött ki Korskban, ahol az újoncok kiképzését, és a hadianyag gazdálkodást felügyelte. Magában felnevetett - nem mindha bármilyen más anyag lett volna itt, ami nem a háborút szolgálta.

- Hol találtatok rá? - kérdezte Polten, útban az idegen felé.

- Az őrszemek vették észre, még jóval a város határain túlról. De se nem balhézott, se nem volt részeg, úgyhogy átengedték. Valami favágóféle, vagy prémvadász talán - mondta Harch. - Elég kíváncsi alkat. Amíg a piactérre nem ért, nem is volt semmi gond. Ott aztán kiborult a liszt, mert senki sem mert a közelébe menni. A kofák meg zúgolódni kezdtek, hogy elijeszti a vevőiket.

- A kufár mindig akkor jajveszékel, ha az erszényéhez nyúlnak - felelte Polten, némi éllel a hangjában. Nem a kereskedőkkel volt baja, vagy ahogyan a pénzt keresték, hanem hogy mindenért sírtak. - Felszólítottátok, hogy távozzon?

- Megkérdeztük, mi dolga van erre. Azt mondta, csak körbenéz, de nyilván nem a portékák érdekelték. A beszéde alapján valahonnan messziről, az erdőkből jöhetett, és szinte biztos, hogy sose járt Korskban. Ahogyan rácsodálkozott a dolgokra, még abban is kételkedem, hogy egyáltalán hallott róla. Azt mondja, khadori, de szerintem azt se tudja, hogy micsoda Khador... mármint hogy politikailag. Egy egyszerű favágó, aki eljött... körülnézni. Mintha egy különös tisztáson lenne, tele emberrel.

- Érdekes - felelte Polten. Látott már kosszita parasztokat fentről, északról, akiknek fogalmuk sem volt a nagyvilági politikáról, de ez az ember valahogy más volt. - És mi a helyzet a gőzgólemekkel?

- Biztos az övéi, de legalábbis hallgatnak rá. Nem sokat értek a gőzgólemek irányításához, így nem tudom, hogyan vezeti őket.

- Ez nem egy mai gőzgólem - gondolkodott félhangosan Polten, amint közelebb értek a fémóriásokhoz. - Lajka alváz, de inkább szállításra, mint emelésre van átalakítva. Látok rajta pár berhelést a hideg ellen, de van itt más is... - jobban megvizsgálta, és megpillantott pár furcsa helyen lévő csavart, és forrasztási varratot. - Úgy látom, jócskán kapott ez a gépezet. De ha nem tévedek, ezek a javítások saját kezűek. Egyszerű, de hozzáértő. Nem lennék meglepődve, ha a mi favágónk csinálta volna.

- Látom, jól ismeri a gőzgólemeket, uram.

- Maga is erre jutott, Harch?

- Nem uram, én egyáltalán nem ismerem őket. De szemmel láthatóan maga kiválóan mozog ezen a téren.

- Emiatt is lettem itt tiszt. - felelte Polten, Megállt, pár lépésre az ismeretlen férfitól, és felfigyelt rá, hogy az udvaron egyre több katona kezdi el bámulni őket. A rejtélyes alak feléje fordult, és kihúzta magát. Kopaszra nyírt feje, és a testére feszülő medveirha csak még fenyegetőbbé tette kolosszális termetét.

- Jó napot idegen - köszönt rá Polten, igyekezve nem mutatni megdöbbenését a férfi kinézete és termete miatt. Az ormótlan balta most még nagyobbnak tűnt, mint amilyennek az irodából látta, az óriás mégis könnyedén, a fél vállán tartotta. Jobban megnézve látta, hogy a szerszámot valószínűleg gépmágusok gyártották. De hát hol találkozhatott egy közönséges favágó gépmágussal? Polten megtartotta magának a kérdést, és így folytatta: - Üdvözöllek Khador királyságának szívében.

- Khador szíve maga a nép - felelte a tagbaszakadt férfi. - Bár tény, hogy elég sok van belőle ezen a helyen is.

A válasz gondolkodóba ejtette Poltent, nem igazán tudva, mitévő legyen. Az biztos, hogy az óriás nem volt bolond. Arcából és szeméből mohó kíváncsiság és értelem tükröződött. Valószínűleg azért ilyen különös a beszéde és a viselkedése, mert ahonnan jött, mások a szokások. És ez még inkább rejtélyessé tette.

- A beosztottam mondott pár dolgot rólad a jelentésében, de sajnos elég keveset. Engedd meg, hogy bemutatkozzam: Harald Polten vagyok, a korski Téli Gárda kovnikja. És te pedig...?

- Orsus Zoktavir, senkinek a semmilye.

- Értem. És pontosan honnan is jöttél?

- Khadorból.

- Khador Nyugat-Immoren legnagyobb népe, egy kicsikét próbáld meg leszűkíteni.

- Az erdőből. - felelte Orsus.

Polten felhúzta a szemöldökét: - És pontosan melyikből? A Feketekéreg erdőből? Árnyösvényről? Vagy a Heges hágóból?

- Valamelyik nagy erdőből. Magam voltam ott, 14 évig.

- Volt ott valamilyen falu? Már ha megbocsátod a kíváncsiságom...

- Nem. És nem - vágta rá Orsus. Szemei acélként villantak Poltenre.

- Értem - mondta beletörődve. Látva, hogy ez az út nem vezet sehová, témát váltott.

- Épp a gólemeidet csodáltam idefelé jövet. Ez egy öreg Lajka, nemde?

Zoktavir csodálkozva kérdezett vissza: - Honnan tudod a nevét?

A kovink egy pillanatra zavartan nézett: - A nevét? - Aztán megértette a férfi csodálkozásának az okát. - Oh, igen. A Lajka egy gólem-osztálynak a neve. Ha úgy tetszik, egy bizonyos gólem-csoporté, amik mind ugyanarra a típusra épülnek. A másik gólemed egy Arktus osztályú gép.

Zoktavir egy pillanatra elgondolkodott a hallottakon. - Ennek a neve Dimjuka, és látom, van egy nagyon hasonló nálatok is- mutatott az alakulótérre, ahol egy csapat újonc épp egy Kodiakkal gyakorlatozott. A gép kicsit magasabb volt az övénél, és sokkal kifinomultabb, de a többi részletében szinte teljesen megegyezett vele. Polten még nem látta, hogy egy isten háta mögül való favágó így vizslatott volna egy csatagólemet. - Lajka az egyetlen gólem ebből az... osztályból, akit valaha láttam. - mondta mohón Zoktavir. - És itt sem találkoztam több ilyennel.

- A Lajka nem mai darab - felelte Polten. - Van vagy tizenöt éve, hogy működő példányt láttam, és az is már a szétesés határán volt.

Zoktavir elmosolyodott. Ahogy a fogai kivillantak, leginkább egy vicsorgó farkasra hasonlított. - Hát, elég sokszor lerobban.

- Megmondanád, honnan szerezted ezeket?

- A tieid okosabbak.

Polten azt hitte, rosszul hall. - Mit mondtál?

- A gólemek, ott a téren. - mutatott Zoktavir a közelebb álló Tiprórémre, és a nehézpáncélos Pusztítóra. A csatagólemek a kaszárnya bejáratánál álltak, hogy veszély esetén segíthessenek az őrségnek. - Amikor átjöttünk a városon, láttunk pár gólemet. Nagyobb agyuk van, mint Lajkának, de ott, annak a kettőnek kisebb. És veszélyesebb - nézett vissza a kovnikra.

"Morrow nevére, honnan tudja ezt?" gondolta Polten, majd szinte azonnal rá is jött a válaszra. Ez az ember egy csatamágus. Egyszerű halandó nem láthat bele egy gólem agyába, de hogy ez a közönséges bugris egy csatamágus lenne? Polten megőrizte a hidegvérét.

- Azok ott a téren csatagólemek. Harcra lettek tervezve, nem úgy, mint a te régebbi gépeid. Mások, mint amihez te szoktál; gyorsabban reagálnak, a cortexük pedig több mindent tud magától csinálni. - Oldalra pillantott Harchra, majd vissza Orsusra. - Látom, értesz a gólemekhez.

Orsus egy darabig erősen figyelte őket, majd komoly arccal visszafordult Poltenhez: - Jól betanítottad őket, nem hallgatnak rám.

Polten kordában tudta tartani megdöbbenését, de belülről félelem árasztotta el a férfi kendőzetlen szavaitól. Harch azonban nem tudta megállni szó nélkül:

- Az ég szerelmére, ez egy csatamágus! - tört ki belőle.

Polten lemondóan sóhajtott. Kicsit több tartást, több fegyelmet várt a beosztottjától Szerencsére a kitörése egyelőre nem okozott semmi bajt. A konvik gyorsan számba vette a teendőket. Azonnal szólni kell a Szürke Uraknak; hiszen biztosan szeretnének elbeszélgetni Zoktavirral. Ki tudja, talán még arra is ráveszik, hogy beálljon a seregbe. Ehhez azonban Poltennek itt kellene tartania. Márpedig ha az óriás menni akaródzik, könnyen eldurvulhatnak a dolgok... Ki kell találnia valamit, hogy itt tartsa. Éppen szólt volna, de Orsus közbevágott.

- Azért jöttem, hogy csatlakozzam Khador seregéhez.

Poltennek hatalmas kő gördült le a szívéről. - Hát ez... nagyszerű. Hívom azonnal a Szürke Urakat. - Elvigyorodott. - Én nem fogok senkit vegzálni, csak mert szereti a hazáját.

- Nekem nem maradt más, csak Khador - felelte Zoktavir. Könnyedén, mintha csak egy ágat fogna meg, leemelte a roppant baltát a válláról, és a lábához támasztotta. - Sok mindennek fogadtam már hűséget, és már csak Khador maradt nekem. Mert a hűségnél semmi sem lehet fontosabb.