Üdvözlet!

Rajtam kívül álló okokból késett ez a blogbejegyzés, de végre sikerült egy kicsit félretenni minden mást, így következzék egy rövid élménybeszámoló. Múlt pénteken ismét megmérkőzött egymással a német és a szövetséges hadsereg a hévízi klubban. Egy kicsit rendhagyó módon választottam listát, amibe belejátszott szétszórtságom és egy maréknyi lustaság is, mert a gránátosok festésével alig haladtam az elmúlt időben. Arra gondoltam, hogy csavarok egyet a történeten, és egy tisztán harckocsikból álló listával fogom megörvendeztetni Csernust. Mivel – tömény anyázás és jelentős bőr-pillanatragasztó kontaktus közepette – sikerült összeszerelnem vadiúj PzKfw. négyeseimet, így adta is magát a téma - Panzerkompanie. HQ-ba hoztam 2 StuGot, ehhez jött egy négy fős StuG és egy ötfős PzIV platoon, valamint keménykedni két Tiger I E.

Előre megmondtam, hogy bizony baj van ezzel a listával, de azt is meg kell jegyeznem, hogy nem teljesen arra gondoltam, amivel végül szembe kellett néznem. Ellenem két harckocsizó szakasz, ejtőernyősök és egy Typhoon állt fel. Azt rögtön sejtettem, hogy a repülő lesz a legfőbb gátja a győzelmemnek, mivel nem volt egy darab légvédelmi géppuskám sem, azzal viszont nem különösebben foglalkoztam, hogy a tankok között három keménylegény is felsorakozott a tábla másik oldalán.

Széthúztam az arcvonalamat, a balszárnyra pakoltam a PzIV-eseket, a jobbszárnyra a hat StuGot, középre pedig jöhettek a nagymacskák. Sajnos a kezdeményezést nem sikerült megszereznem, így már az első körben megízlelhettem a 17 fontos ágyúk erejét, amit két közepes harckocsim bánt. Elvesztettem a felsorakozó acélszörnyek 15%-át még azelőtt, hogy bármit csináltam volna!

First blood

Amikor végre én következtem megpróbáltam valamennyit javítani az eredményen. A jobbszárny előremozgott, egyenesen az objektívám irányába (közben megpróbáltam fedezni az utat a szövetséges győzelmi ponthoz), középen a Tigrisek törtek előre, a balszárny pedig megpróbált ellencsapást végrehajtani a vele szemben álló tankok felé törve, nem túl sok sikerrel. Leesett ugyan egy harckocsi, de ez kevésnek bizonyult. A Tigrisek is lőttek, de nem okoztak még jelentékeny veszteségeket. Hála a „Stormtrooper move”-nak a PzIV-esek visszahúzódtak egy erdőbe, így nyerve némi időt maguknak.

Vorwärts!

Lényegében az összecsapás első pillanatától kezdve fogytam mind létszámban, mind lehetőségekben. A balszárnyamat két szerencsés találat és egy szerencsétlen morálteszt következtében teljesen elveszítettem. A jobbszárnyam megakadt az ejtőernyősökben, középen pedig egyetlen Tigris próbálta meg visszatartani az angolokat az áttöréstől.

Furcsamód a gyalogosokat sikerült viszonylag könnyen hátráltatnom a közelharcban, hála a StuGok géppuskáinak. Amikor én próbáltam kedvezőbb helyzetbe kerülni, és legázolni őket a HQ-ban behozott rohamlövegekkel, az nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, ennek ellenére mégis én nyertem a közelharcot (éljen a Tank Terror!).

A Tigris középen a saját ostobaságom miatt elpatkolt (teljesen feleslegesen dobáltam rá a moráltesztet, amit aztán el is rontottam), így maradtak a StuGjaim, de már nem volt esélyem egy döntetlen behúzására. Utolsó vérig küzdöttem, a vége teljes megsemmisülés lett.

Az utolsó mohikán

Tanulságul szolgált nekem az összecsapás arra, hogy a csak harckocsikból álló lista életképtelen (egyszerűen nem tud minden kihívásra megfelelő választ adni), ráadásul rossz helyezkedés miatt könnyen sebezhető is. Az egyetlen igazi hátráltató tényezőt a két Tigris jelentette – ideig-óráig – minden más nagyon könnyen elfüstölt. Ebben szerepe volt annak is, hogy rosszul dobáltam a mentőket, viszont ha jobban gurultak volna a kockák, akkor sem segített volna sokat a papírvékony oldalpáncélok elleni találatokkal szemben. Amitől tartottam, arról kiderült, hogy korántsem volt olyan veszélyes ellenem. A repülő – bár minden körben bejött a pályára, alig okozott valódi veszteségeket (talán három StuGnak fordította ki a páncélját hat kör alatt). A gyalogosokat most sikerült könnyen pinnelnem (teljes géppuskaössztűz), így nem voltak valami hatékonyak a gyakorlatban. Ami viszont igazi bestiának bizonyult, az a Firefly!

 Igen, ők voltak!

AT15-ös ágyújával igazi halálosztó a német közepes harckocsikra nézve. Nagyot néztem, amikor ezek a kis gennygócok kibelezték a jobbszárnyat. Szerencse, hogy van Gun Tank opció, így nem tud mindig elbújni a kisebb tankok háta mögé.

Kiábrándító teljesítményem ellenére is azt mondom, jó döntés volt a Flames of War. Utólag még vacilláltam, hogy nem lett volna jobb választás a Bolt Action, de azt kell mondanom a lépték és a változatosság minden tekintetben kárpótol. Először természetesen jobban kellene ismerni a szabályokat, nagyobb tapasztalatra lenne szükség, de el fog ez muzsikálni még jó darabig, és remélem lesznek új belépők is a környéken. Egyelőre – nagy bánatomra – a szövetséges oldal van hátrányban, de bízom benne, hogy ez változni fog. Igencsak elkelne még egy angol vagy amerikai játékos, nem is beszélve a szovjetekről!

Még egy pillanatra visszaugranék azonban a németjeimhez. Bár az Open Fire készlet képezi a gyűjteményem alapját (remélem, nemsokára tudok a festett figurákról képeket mellékelni), mégis hangulata miatt jobban vonz az ardenneki ütközet. Azt viszont nem szeretném, ha az amúgy gyönyörű OF-es figurák parkolópályára kerülnének, így őket is támogatni fogom a jövőben. A célom, hogy legyen egy olyan arzenál németekből, ami többféle listához is felhasználható, könnyen variálható, de lehetőleg ne kerüljön egy vagyonba. Főleg a gyalogságra fogok koncentrálni, de azért mellettük szépen lassan felszerelek egy Lehr harckocsizó sereget (Panzers to the Meuse) is, amivel reményeim szerint az agresszívabb játékstílust is gyakorolhatom majd.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.