Üdvözletem!

Ezúttal is a bolygóközi űrből jelentkezem, hogy bemutassam a FSA-t, a népeit és háttértörténetét. Tessék vigyázni, wall-of-text következik.

A Firestorm Armada (FSA) 2009-ben jelent meg a Spartan Games jóvoltából. Könnyen megszerethető játékról van szó, hiszen ki ne akarna hatalmas űrhajókat parancsnokolni, és az ellenfél űrhajóit miszlikbe lőni velük? A fajok és népek viszont némi magyarázásra szorulnak, hiszen nem űrelfekről, űrtörpékről van szó (bár űrgyíkemberek és űrpókok vannak). A legtöbb frakciót saját önös érdekeik, politikai indíttatásuk küldi harcba, nem egyszerű ölni akarás vagy vallási fanatizmus. De lássuk kik is akasztanak tengelyt.

A FSA története ott kezdődik ahol minden jó (vagy rossz) sci-fi: az emberiség űrhajót épít és elindul világűrt látni. Itt sincs ez másképp, a Terran Szövetség az ismert világűr jelentős részét uralta egészen 3673.-ig, amikor a külső kolóniák úgy gondolták, meglesznek a Föld nélkül is. Véres polgárháború vette kezdetét. Hogy megfékezzék az elszakadást, a Terran Szövetség elnöke, Graveline elrendelte a külső kolóniák fő bolygójának Dramosnak az elpusztítását. Egy kicsi Exterminatus a szomszédnál bevált, jó lesz itt is. De ez csak olaj volt a tűzre, rövid, de intenzív harcok után a háború abbamaradt. Megalakult a Dindrenzi Föderáció az addigi külső kolóniákból.  A Terran Szövetséget közvetlenül nagy kár nem érte, hiszen nem a Föld körül dúltak a harcok, de rengeteg nyersanyagforrást és piacot vesztett, ezért a technikai fejlődés lelassult.

Ezzel szemben az újonnan alakult Dindrenzi Föderáció hamar összeszedte magát. Továbbra is azt tették, amiben a legjobbak voltak: világokat fedeztek fel és kolonizáltak, ennek eredményeként a Föderáció mérete hasonló lett a Terran Szövetségéhez, de jóval több nyersanyaggal rendelkezik, amit a fejlődés szolgálatába állítottak. Idegen fajokkal körülvéve és háborúzva a Dindrenzi Föderáció sokkal inkább xenofób, mint a Terran Szövetség. Szilárdan hisznek abban, hogy az idegenekkel szemben csak fölényes erővel lehet tárgyalóasztalhoz ülni, és velük szemben egészen szélsőséges eszközök is használhatók.

A Dindrenzi Föderációtól a galaktikus észak-keletre található az ismert világűr legtitokzatosabb és leg vészjóslóbb megjelenésű szervezete, a Direktorátus. Valójában egy giga-mega-szuper-cég, amely viszonylag kis mérete ellenére jelentős befolyással bír. Három nagyobb cégből jött létre, amelyek később megvásárolták politikai szabadságukat a Terran Szövetségtől. Azóta sok kisebb cég csatlakozott a környező űrből hozzájuk és több bolygót elfoglaltak. Technológiában élen járnak, ügynökeik mindenütt ott vannak, mozgatják a politikai szálakat és „Biztonsági Flottáik” róják a világűrt.

A Relthoza egy pókszerű megjelenésű és a hangyákhoz hasonló társadalmú idegen faj, melynek otthona a Dindrenzi Föderációtól a galaktikus délre található. Még a kolonizáció időszakában véres háború dúlt az emberek és a Relthoza között. A háború békeszerződéssel ért véget, mert a Relthoza érezte a vesztét, az emberek erőforrásai pedig kimerültek. Azóta expedíciókat küldenek szét még lakatlan világok felé, hogy terjeszkedhessenek. fa_wallpaper_3_1600x1200.jpg

Az Aquanok népe a legősibb az ismertek közül, hajóik már jóval az emberek előtt szelték a világűr tengerét. Az Aquan Sebrutan nem egy fajból tevődik össze. A legnagyobb létszámban a humanoid Tritoni van jelen, de emellett Cserani (ejtsd: kszerani), Shevaka és Delphis névre hallgató fajok is részei a társadalmuknak. Nem különösebben harcias faj, de évezredes tapasztalatuk és fejlett biotechnológiai és biomechanikai ismereteik komoly ellenfelekké teszik őket.

Végül a Sorylianok, a kétlábú mindig higgadt gyíkemberek. Tudományokban élen járnak, és ők sem szeretnek különösebben hadat viselni. Fő értéknek a stabilitást és a biztonságot tartják, mind a társadalmukban mind a hadviselésben.

Ezek a fajok két szövetségbe rendeződtek a Dindrenzi függetlenségi háború után. Az egyik oldalon Anton Kurak által életre hívott Kurak Szövetség, mely a Terran, Aquan és Sorylian államok szövetsége. Erre válaszul a Direktorátus központi bolygólyán, Zenia-n, aláírt szerződéssel létrejött Zenian Liga a Direktorátust, Dindrenzi Föderációt és a Relthozát tömöríti magában. Ez a két erő feszült egymásnak a meglepetésszerű Dindrenzi támadás után, melyet gőg és üldözési mánia fűt. Megelőző csapásként a Dindrenzi flották betörtek a Terran űr „Viharsaroknak” (angol eredetiben: Storm Zone) nevezett részébe és porrá zúztak minden ellenállást sodródó hajóroncsokat és lángoló bázisokat hagyva maguk után. A Terranok segítségül hívták szövetségeseiket, akiknek szintén nem felhőtlen a kapcsolatuk a Zenian Ligával. Az Aquanoknak a Direktorátus portyázói okoztak sok fejfájást, amelyek nem ritkán egész kolóniák népességét rabolták el, és az üldöző Aquan hajók útját a határnál Dindrenzi flottillák állták el. A Sorylianok ezzel szemben Dindrenzi kalózoktól és Relthoza betörésektől szenvedtek sokat. Most úgy érzik alkalmuk lesz visszafizetni a kölcsönt. A fő hatalmak mellett sok kisebb nép szállt harcba a Kurak Szövetség vagy a Zenian Liga részeként.

A következő részben szó lesz a játék szabályairól, a modellekről és a flottákról kisfröccs stílusban (fele fluff fele szabály).

A bejegyzés trackback címe:

https://drcsernuswargame.blog.hu/api/trackback/id/tr845622042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása