Egy elmosódott arcú férfi hajolt be a látómezejébe, és pofozni kezdte:

- Él még, uram?

Caine ekkor döbbent rá, hogy Gerdie, és a rohamosztagosai azok.

- Győz... Győztünk? - nyögte ki, miközben segítettek neki felülni.

Gerdie halálosan komoly arccal bólintott.

- Visszavertük őket uram, de egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy itt a vége. A tüzérségük miatt mozdulni se tudtunk, és már készültek, hogy bedaráljanak minket. Aztán az ágyúk egyszer csak elhallgattak, és így nem tudtak rohamot indítani. Ahogy látom, magának köszönhetjük, hogy kiszedte őket.

- Hány embert vesztettünk, Gerdie?

- Rendesen megaprítottak minket, uram - mondta Gerdie komoran. - Holly őrmester épp most gyűjti össze az egyes rajok veszteségeit.

Caine visszadőlt a földre, és émelygés fogta el a hallottaktól. Aztán beleszagolt a levegőbe. Füstöt érzett, és a fákon túl vöröses fény táncolt az égbolton.

- Valami lángra kapott? - krákogta, miközben a halántékát dörzsölte.

- Hát igen, ez a másik dolog, amit jelenteni akartam, uram...

Caine azonnal felült, és látta, hogy a tisztáson túl lobogó tűz fénye a Malsham birtok irányából jött. A vaskos fém kapukon belül észrevett egy magányosan bandukoló alakot, aki ide-oda ténfergett. Még ekkora távolságból is lehetett látni, ahogy vadul ordítozott mindenkivel, aki az útjába akadt. Aztán a lángok elé érve egészen tisztává vált, ki is az. A báró volt, és egészen Caine füléig hallattszott az üvöltése.

- Hol van?! - bömbölte. - Hol van az a tökkelütött századosuk?!

-----------

Caine-t mindkét oldalról egy-egy rohamosztagos támogatta vissza a birtokra. A csatamágus úgy nézett ki, mint akin egy komplett ménes gázolt keresztül - és úgy is érezte magát. A ruháján lévő vérfoltokba por tapadt, az állkapcsa pedig még mindig bizsergett.

Szívhetes a gazdája mellett kullogott, és ha lehet, még szánalomra méltóbban festett. Páncélzata több helyen is behorpadt, vagy megrepedt, a bal keze helyén pedig csak egy rakatnyi égett kábelköteg fityegett. Ahogy az út melletti roncsok és holttestek mellett elhaladtak, Caine csak kábán csóválta a fejét. Elmormolt egy halk káromkodást, amint beléptek a Malsham birtok kapuján.

A valaha volt, rendezett udvart bombatölcsérek szaggatták szerteszét, és mindenfelé a pusztítás nyomai látszódtak. Az előkert végében a báró kastélya lángolt, és látszott, hogy menthetetlenül porig fog égni. A hajnali nap sugarainál meglátta a rohamosztagosokat és a lövészeket, akik vagy a tűz tovaterjedését igyekeztek megakadályozni, vagy a kimenekített személyzetet helyezték biztonságba.

Amint észrevette a csatamágust, a báró egyből rohanni kezdett felé. Holly őrmesternek kellett közéjük állni, hogy visszatartsa a legyengült parancsnoktól a tomboló nemest.

- Vissza! Vissza! - kiáltott az őrmester, és kitartott kezével tolta el a bárót. A férfi majd szétrobbant az indulattól, és karjaival hadonászva próbált utat találni a nagydarab őrmester mellett.

- Maga még felelni fog ezért! Maga miatt történt ez az egész katasztrófa! – toporzékolt a báró, Holly válla felett ugrálva. Caine ránézett, és a szeme se rebbent.

- Hol a nő? - kérdezte érdes hangon.

- Hogy mi? Miről beszél? - értetlenkedett a báró.

- Sarahról! A bárónőről, a feleségéről, baromarcú! Megsérült?

- Mit? Hogy? Nem tudom... Ne... Ne tereljen itt nekem! - hebegte a báró, aztán még hevesebben próbálta átverekedni magát a rohamosztagos tiszten.

- Uram! Itt van velünk a hölgy. Mindenkit szerencsésen kimenekítettünk! - kiáltotta az udvarról Gerdie. A tiszt épp a báró szolgáival tanácskozott, akik az istállónál gyülekeztek, távol a lángoló kastélytól.

Caine kiszúrta közöttük a bárónőt, aki egy takaróba csavarva álldogált. Fáradtnak és ziláltnak tűnt, de láthatóan semmi más baja nem volt. Gerdie otthagyta a személyzetet, és visszament Caine mellé. Ahogy felé közeledett, a csatamágus látta, hogy a tiszt arca fel volt szakadva, és csodálkozva rámeredt.

- Morrow nevére, Gerdie, eltaláltak!

Gerdie komoran bólintott, és ujja hegyével megérintette a sebet.

- Rosszabbnak néz ki, mint amilyen, uram.

- Mégis, mi a fene történt itt? - kérdezte Caine, a tüzet bámulva. A báró továbbra is csak rikácsolt, és Holly még mindig próbálta visszatartani. Valószínűleg meghallhatta Caine kérdését, mert az öklét rázva még hangosabban kiabált.

- A maga emberei tették ezt! Ők kezdtek lövöldözni!

Caine zavartan nézett vissza Gerdie-re.

- Állj! Mi van? Hiszen megbeszéltük, hogy békén hagyjuk a zsoldosok táborát. Mégis mi a jó francot kerestek ők egyáltalán itt?

Gerdie bólintott.

- A bárónak félig igaza van, uram. Nem sokkal később, miután Ön távozott, befutottak a zsoldosok, hogy beszéljenek a báróval. És hát... eléggé meglepődtek, hogy itt találtak minket.

Caine arca egyre jobban elsötétült.

- Patthelyzet alakult ki. Aztán... Lehr közlegény ujja nagyon viszketett a ravaszon, a fegyvere meg véletlenül elsült. Megölte az egyik emberüket. És hát nem igazán hitték el, hogy csak baleset volt. Onnantól aztán elszabadult a pokol.

Gerdie a torkát köszörülte, nem tudott Caine-re nézni. A csatamágus részéről is csak egy halk nyögésre futotta.

- Lerombolták az otthonomat! - bömbölte a báró. Caine Holly mögé lépett, és pihenjt vezényelt az őrmesternek. Abban a pillanatban, ahogy az félreállt, megragadta a kikerekedett szemű báró gallérját, és magához rántotta. Szemeik közvetlenül egy vonalba kerültek, és csak pár centi volt kettejük között.

- Mindketten jól tudjuk, miért jöttek ide a zsoldosok, nemde, báró uram? Úgyhogy a maga helyében bizony veszteg maradnék, és befognám a pofámat! - morogta halkan, de annál vészterhesebben a nemesnek.

A báró csak pislogni tudott, arcát elöntötte a pír. A korábbi kitörésének már nyomát sem lehetett látni, ahogy összeharapta az ajkait. Igyekezett minél kisebbre összehúzni magát, és csak dülöngélt jobbra-balra. Caine szinte hallotta, ahogy a fogaskerekek zakatoltak a férfi fejében.

- Úgy bizony báró. Elég méretes halomba lépett bele, és most nyakig merült, nemde? - kérdezte Caine, majd undorodva a ellökte a férfit.

A báró a lendülettől tett pár tétova lépést hátra, majd a földre zuhant. Azonban gyorsan talpra ált, és vicsorogva vágott vissza.

- Fogalma sincs, miről hadovál, és bizonyítékai sincsenek, maga kis felkapaszkodott szarkupac!

Körbenézett, hogy figyelik-e őket, majd a többeik számára is jól hallhatóan Caine-hez intézte a mondandóját.

- Maga még parancsnoknak is tökéletesen inkompetens! - emelte fel a hangját, és örömmel látta, hogy egyre többen szemlélik a kis jelenetet.

- Hol járt az éjjel, százados? - mutogatott feléje. – Mert itt nem volt, az egyszer biztos! Még hogy az én védelmemre felügyelt! Hah! Amíg maga az erdőben kószált, egy egész csapat zsoldos megtámadta, és földig rombolta a birtokomat! Az emberei azt sem tudták mit kell csinálni, mert a felettesük dezertált!

Caine rámeredt a báróra, és érezte, hogy egyre inkább megy fel benne a pumpa.

- Ez a jó szó, ugye, százados? Így hívják, a kötelességszegést, amikor...

A báró a következő pillanatban seggre huppant, és a törött orrát markolászta. Egy tompa kiáltást hallatott, orrából pedig dőlt a vér. Caine az erős ütés után lerázta a kezét, és megropogtatta ujjait. A köréjük gyűlt katonák és a szolgák mozdulni se tudtak a döbbenettől.

A csatamágus tett egy lépést felé, hogy újra megüsse. A földre került nemes remegett a félelemtől, és igyekezett hátrébb húzódni. Caine már készült újra lesújtani, de végül a katonák arcán lévő kifejezés, illetve a báróné figyelő tekintete visszatartotta az öklét.

Mély levegőt vett, lépett egyet hátra, majd undorral teli képpel hátat fordított a bárónak, és elrobogott az istállók felé.

-------

Caine nagyot húzott az üvegből, és hagyta, hogy a whisky végigmarja a torkát. Eredetileg egyetlen egy pohárkával akart csak legördíteni, hogy összeszedje magát. Hogyhogy nem, abból az egyből hét lett. És ha lehet, még jobban szétcsúszott körülötte minden.

A sebeivel mit sem törődött, nem az bántotta. Tizenöt katona. Tizenöt átkozottul jó katona. És most halottak. Az ő hibájából. Még Merywyn falait is alig érte el, nemhogy a küldetését teljesítse. És ezért kellett megdögleniük? Egy újabb korty. Talán az majd segít elfelejteni ezt az egészet. Végül is, miért ne próbálná meg?

Amint az újabb löket végigszáguldott a torkán, éles fájdalom nyilallt az állkapcsába. Még mindig érezte, ahol a lány arcon vágta a tussal, és az ujjával próbálta kitapogatni a fogát, ahonnan a fájdalom jött. Némi nyál és whisky kíséretében végül sikerült kihúznia az egyik meglazult őrlőfogat, amit aztán az egyik, szalmával felszórt lóállás sarkába hajított.

Megpróbált felállni, de meg kellett támaszkodnia a falnál. A lábai kezdtek kicsúszni alóla, a világ pedig egyre vadabbul forgott. Kínjában káromkodott egyet, és a már majdnem teljesen kiürült üveget bámulta.

- A múlt este is ezzel volt elfoglalva? Ezért kellett tizenöt emberünknek az életét áldoznia? - kérdezte Gerdie, undorral teli kifejezéssel, az istálló ajtajában állva.

Caine vérágas szemeivel rámeredt.

- Azt hittem, maga jobb ember ennél. Tényleg azt hittem.

- Asse' tudod, mirő' beszélsz!

- Akkor mondja meg, uram, mit kellene gondolnom! Mert most csak egy szánalmas piást látok magam előtt!

Még a whiskygőz sem tudta eltompítani a tiszt szavainak élét. Caine minden erejét összpontosítva talpra állt, és elnyomta magát a faltól. Nehezen, de megállt a két lábán.

- Miért jöttél ide, Gerdie?

- Azért, hogy jelentsem, Reevan őrmester és az emberei követték a zsoldosokat, le egészen a Fekete folyóig. Üzentek, hogy a seregeik csónakra szállnak, és visszavonulnak. Ha most útnak indulunk, talán még elkaphatjuk őket. Persze, csak ha óhajt valami kézzel fogható bizonyítékot szerezni a báró árulására. Ha nem, akkor bocsásson meg a zavarásért, és folytassa csak, ahol abbahagyta... uram.

Caine felmordult, aztán megrázta a fejét, hogy kitisztuljon a látása.

- A francba is, gyerünk.

-------

- Itt vannak, nem messze! - kiáltotta Gerdie, túlharsogva a lovak dobogását. Az útszéli fák és mohával benőtt törzsek teljesen összefolytak mellettük, ahogy végigvágtattak a sáros úton. A whisky adta bódulat elmúltával Caine feje egy ütemre lüktetett a lova patáinak csapódásával. Az időjárás hasonlóképp borús volt. Esőre állt, és szinte biztos volt, hogy hamarosan le is fog szakadni az ég. Az út a Brillig láp északi része mellett kanyargott.

Előttük egy széles nyiladék terült el az erdőben, amin át ráláttak a Fekete folyóra. A szürke, reggeli időben tucatnyi tutaj és uszály szelte át a folyót. Pár osztag már ki is rakodott a túlparton, hogy a gyalogösvényen folytassák az útjukat. Caine lova nyerített az erőfeszítéstől, mire gazdája megállította, és a part felé tekintgetett. A nagy sietségben a zsoldosok jópár uszályt hátrahagytak. Amikor odértek, Reevan és emberei éppen átkutatták őket, a karabélyaikat csőre töltve az esetlegesen hátramaradt zsoldosok ellen. Miután Gerdie és ő leszálltak, komor képpel nyugtázták, hogy a felderítő őrmester nem ejtett foglyokat.

Újra a folyót kezdte el fürkészni, és látta, ahogy az utolsó vízi alkalmatosságok egyike éppen kifut. Hector, az idős zsoldosvezér állt a hídon, és pont őt nézte. Az ősz ember a karjaiban tartotta súlyosan sérült lányát. Ha a tekintetével ölni lehetett volna, Caine már nem élne. A férfi le nem vette róla a szemét, amíg át nem értek a túlsó partra.

Caine undorodva csóválta a fejét. Jól tudta, mi vár rá a birtokon. A megbízása, az egész küldetése szép lassan kezdett darabokra hullani. Mégis, mit tehetne, hogy mentse a menthetőt?

A gondolatok egymás után cikáztak a fejében, és egyszer csak megállapodott a tekintete a parton hagyott tutajokon.

- A komp ma nem üzemel, de talán még időben vagyunk, hogy szerezzünk pár csónakot Perry kikötőjéből. Kis szerencsével elkaphatnánk őket... - Gerdie hangja most már kevésbé volt ellenséges, de még a szokásosnál is távolságtartóbb volt a modora. Arcán csak a fáradtság látszott, és szemre úgy egy évtizedet öregedett az elmúlt este során.

- Nem, nem fogjuk...- motyogta Caine, és újra a folyót vizslatta.

- Akkor, beszélhetünk végre a tegnap estéről, uram? - zökkentette vissza Gerdie.

Caine odafordult a tiszthez, és már nyitotta is szólásra a száját, de a komor képű tiszt a szavába vágott.

- Tisztázzunk valamit. Nyilvánvalóan van valami másodlagos, titkos küldetése, amiben eljár, uram. Megértem, ha ez az információ meghaladja az én hatáskörömet, de magunk között szólva, nem szeretném, ha ostobának nézne. - Gerdie szemrebbenés nélkül folytatta: - Sok embert veszítettünk tegnap éjjel, és szeretném hinni, hogy jó okunk volt rá.

Caine mélységes tiszteletet érzett a beosztottja iránt, hogy ilyen nyíltan kimondta, ait gondolt. Egyenest a férfi szemébe nézve válaszolta:

- Ez az egész... Igen, felette van a hatáskörödnek. Jóval.

 Gerdie megértően bólintott: - És elvégezte, amiért idejött?

- Attól tartok, eléggé megkavartam a szószt, amikor tegnap este megláttam, hogy... hogy mi történik itt. Igazad van, nem szabadott volna egyedül hagynom titeket. Meg se fordult a fejemben, hogy ezek a ... szarháziak... ezt fogják lépni - intézett Caine a túlparton gyülekező zsoldosok felé. - És ez csak a kezdet, ha nem tudok ennek az egésznek a végére járni.

Gerdie újra bólintott, és ezúttal már nem volt semmi ellenérzés a hangjában: - Hogyan tudok segíteni, uram?

Caine megvakarta az állát: - Nos, kezdésnek menjetek vissza a birtokra, és tartsátok rajta a szemeteket a mi kis báró haverunkon. Nem hagyhatja el a birtokot, akármivel is fenyegetőzik.

- Bizonyíték nélkül akar őrizet alatt tartani egy nemesembert? Ezért biztos, hogy hadbíróság elé fogják állítani!

Caine bólintott. - Igen, de nem tehetek mást. Meg amúgy sem érdekel már - mondta elgondolkodva, és közben már Merywyn falain járt az esze. Próbált visszaemlékezni a város mellett látott táborra, és hogy micsoda felfordulást okozott a jövetelével. Csizmájával elgondolkodva rugdalta az egyik lehorgonyzott csónakot,

"A tegnap esti úttal tuti nem érdemes próbálkoznom, de talán egy másik oldalról be tudok jutni."

Gerdie a csónakra pillantott: - Szüksége van még valamire, uram?

Caine bólintott, és a zsebében kotorászott.

- Egy szivarra. És Szívhetesre. Pofozzák helyre, amilyen gyorsan csak lehet - majd kihúzta a kezét az üres zsebből. - De először egy szivart ide!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.