Steelhead.jpg

A folyón való átkelés simábban ment, mint gondolta. Az éles szemű khadori felderítők rendre  kiszúrták a cygnari őrjáratokat.

A legnagyobb gondot a csatagólemek átvitele jelentette, amit a gázlótól lejjebb, pár alacsony merülésű uszállyal, és egy vezetőkötéllel oldottak meg. A zavartalan átkelés megválaszolta MacBain azon kérdését is, amin már két hete törte a fejét, miszerint hogyan jutottak el hozzá a megbízást adó khadoriak.

Egy nagyobb haderőnek az átjutás sokkal tovább tartott volna, és bizonyára észrevették volna őket. Akkor pedig Stonebridge Castle teljes hadereje felvonult volna, hogy leszámoljon az inváziós sereggel. MacBain emberei azonban szerencsére elég kevesen voltak ahhoz, hogy megússzák az ilyen kiemelt figyelmet. A gázlótól nem messze egy meredek, kanyargós hegyi ösvényre tértek rá, ami átvezetett a Sárkánygerinc-hágón. Az út Corvistól délnyugatra tartott, és nemsokára csatlakozott a főágba, aminek a két oldalát hatalmas sziklatömbök szegélyezték. Bármelyik mélyedésben orvlövészek lapulhattak.

MacBain jól ismerte az erődhöz vezető utat, de ez egyben komoly döntés elé is állította. Tudta jól, mennyire védhetők az előttük elterülő részen fekvő szűkebb szakaszok, és hogy a két fő útvonal melyik részén lapulhatnak őrszemek.

Ha csak hűbelebalázs módjára nekimennek a cygnari vonalaknak, leölik mindnyájukat. Viszont a szerződésben foglalt szoros időkorlát nem sok lehetőséget adott a késlekedésre. Ezekre a buktatókra már korábban gondolt, így miután új megbízói felkeresték, ő is felfogadott egy osztag orgyilkost, hogy kompenzálja a hátrányát. Reményei szerint az idegen mesteremberek hatékony segítségei lesznek majd a cygnari őrszemek kiiktatásában. Az eddigi úton már kétszer bizonyították, hogy profi gyilkosok, miután lest vetettek két kisebb őrjáratnak a folyó mentén, és lemészároltak őket. A kajazik, a khadori kalmár-nemesek előszeretettel foglalkoztatták a szervezett bűnözés oszlopos tagjainak számító orgyilkos brigádokat. Ha pedig épp nem otthon volt rájuk szükség, kenyéradóik örömmel foglalkoztatták őket tovább a harcok sújtotta területeken - legyen szó akár a khadori, akár zsoldos haderőről. MacBain szemében nem voltak mások, csak dögszagra gyűlő keselyűk, de már nem először bérelt fel hasonló osztagokat, hogy a saját sorait kipótolja. Keskeny volt a mezsgye a zsoldos, és a bérgyilkos között, és amikor az ember olyan jól képzett haderő ellen vonult, mint Cygnar katonái, nem válogathatott az eszközökben.

Bár az Acélfejű lövészcsapat kimondottan jónak számított zsoldos viszonylatban, egyetlen olyan sem akadt köztük, aki a képzett orvlövészekkel felvehette volna a versenyt, így az őrszemek kiiktatására más megoldást kellett találni. A mostani Acélfejű brigád Tarna városából, Ord felségterületéről érkezett, és égtek a vágytól, hogy bizonyítsanak. Olyannyira így volt ez, hogy még a szokásosnál is kedvezőbb áron vállalták el a munkát. Giles őrmester, a kipróbált veterán vezette őket, aki nem annyira lövésztudományával, mint inkább rendkívül jó fegyelmezőkészségével tűnt ki.

MacBain a fél karját odaadta volna egy Kell Bailoch kaliberű mesterlövészért, de azt suttogták, hogy a férfi mostanság Ternon Crag környékén gyűjti a skalpokat, vélhetően Asheth Magnus megbízásából.

A tapasztaltabb katonák inkább a másik Acélfejű osztagban, az alabárdosoknál tanyáztak. Néhányukat egyenest az előző megbízatásból hozta tovább, akik örömmel csatlakoztak Tarnából érkező társaikhoz, az előléptetés, és a vastagabb pénzes boríték reményében.

Az újonnan érkezett tarnai csapat ottani vezérükkel, Daltiere Modarvo hadnaggyal érkezett, aki a Tordor hadjárat sokat látott tisztje volt. Csak az elmúlt pár évben MacBain több mint tucatszor dolgozott együtt vele.

Hadnagyi rangban szolgálni az Acélfejűeknél komoly dolognak számított. Az egyes haderőket vezető századosok a legjobb esetben is csak egy-két hadnagyot neveztek ki maguk mellé, és általában a századnál kisebb szintű csapatmozgásokat ők irányították. Modarvo előrement MacBainhez, amikor a hágó egyik elágazásához értek, és megkérdezte:

- Maga melyik úton menne? Azon, amit a legutóbb mi őriztünk? Ott ismerjük a terepet.

Drake egész eddig ezen a kérdésen rágódott, de most határozott választ adott: - Nem. Mindkét út rejt veszélyt magában, de a nyugati átjáróval jobbak az esélyeink.

Modarvo felvonta a szemöldökét: - Hogyhogy? Caine korábban ezt az útvonalat őrizte, nem lesz most is ott?

- Úgy gondolom, hogy nem. Legutóbb a khadoriak keletről támadtak. Caine a nyugati folyosót figyelte, mert az ütegállások onnan sebezhetőbbek. Több a nyílt terep, kevesebb a szűk rész. Azt hitte, megőrültem, hogy a keleti ösvényről vártam az ellenséget, de beigazolódott a sejtésem, mert az a kevésbé kanyargós útvonal. Az is bebizonyosodott, hogy nem ismerik az utat a nyugati hágón át - és azóta semmi nem változott.

- Valóban? Miért próbálkoznának ugyanott, ahol egyszer már csapdába csaltuk őket? Másodszorra is nekifutnak annak, ami elsőre nem ment? - nézett rá Modarvo hitetlenkedve.

MacBain tudta, hogy van igazság a férfi szavaiban, ezért kifejtette a lényeget.

- Jól ismerem a khadori harcmodort, akárcsak Caine. Tudjuk, hogy ha problémába ütköznek, akkor azt nem kikerülni szokták, hanem fejjel nekimennek. Biztosan megpróbálkoznának más taktikával, mielőtt feladják a célhoz vezető legrövidebb utat. Hoznának például pár gőzpáncélost. Caine is valami ilyesmire számít. Khador fejesei láthatóan nem tudnak a nyugati átjáróról, különben Sorscha mondta volna az eligazításon.

- És az hogy lehet, hogy ilyen sokat tudnak az erőd felépítéséről, de ennyire keveset a hozzá vezető útról?

- Jogos kérdés. - MacBainnek soha nem volt ellenére az effajta faggatózás. Modarvot és embereit ő is úgy bérelte fel, ahogy Khador őt, és nekik is megvolt az a határ, amit nem voltak hajlandóak átlépni semekkora összegért. Márpedig az Acélfejűek az életüket fogják kockáztatni a következő órákban, amivel nagyon is tisztában vannak. Ha ismerték a haditervet, és bíztak benne, az csak még jobban megerősítette a fegyelmet. - A khadori kémek valószínűleg Bainsmarketből jelentenek. Valószínűleg az egyik pallért, vagy fuvarost kenték meg. Egy kubikos sokkal könnyebben köp, mint egy katona. Az erőd vezetői pedig gyakran fogadják fel ugyanazokat a brigádokat. Egy kis inspiráció a zsebbe, és máris naprakész leszel, hogy hol tartanak a munkálatok. És a munkások közül nyilván egyik sem tud semmit az északra lévő útvonalakról.

- Ravasz okfejtés, uram - mondta Modarvo egy elismerő mosoly kíséretében. MacBain magabiztossága láthatóan ragadós volt, és remélte, hogy ez a hadnagyon át az őrmesterekre és az emberekre is tovább fog terjedni.

MacBain kuncogott, és a fejét csóválta: - Majd akkor nyaljuk egymás seggét, ha bejött a jóslatom. Sajnos nincs semmi ötletem, mivel mehetnénk kicsit biztosabbra. Giles! - rendelte magához a lövészek őrmesterét. - Küldj egy kisebb csapatot a keleti hágó felé, ahhoz a falszakaszhoz, amit a gárdisták használtak, amikor a cygnari őrtoronyból kiszúrták őket. Lőjék a tornyot, de maradjanak fedezékben.

- Tudom, melyik az a hely - ingatta a fejét Giles. - Túl messze van, semmit sem fognak onnan eltalálni. A cygnari hosszúpuskák meg különben is messzebbre lőnek, mint a mieink.

- Nem is az a lényeg, hogy kárt tegyünk a toronyban. Az őrszemek futárt küldenek majd, hogy riadóztassák a tüzérségi állásokat. Parancsold meg a srácoknak, hogy lapuljanak meg, és lőjenek mindenre, ami mozog. Ha szerencsénk lesz, azt hiszik majd, hogy Téli Gárdisták. Van olyan embered, aki beszéli a khadorit?

- Most nem jött velünk senki, aki Khadorból származik. Pár káromkodást tudnak, de ennyi.

Drake bólintott: - Bőven jó lesz! Két sorozat között anyázzák őket khadoriul, ahogy csak tudják. Ha Caine, vagy valami nagyobb haderő felbukkan, hogy kifüstölje őket, vonuljanak vissza, és csatlakozzanak hozzánk. Vagy ha nem megy, meneküljenek a folyó felé.

- Értem uram, Kiválasztok párat, akinek a helyén van a feje.

Visszament az embereihez, és nemsokára egy kisebb különítmény vált ki, akik elindultak a délkeleti úton. A többiek délnyugat felé folytatták a hosszabb, de egyelőre simábbnak tűnő menetelést.

A csatagólemekből ömlő gőz és füstfelhő nem igazán adott teret a rejtőzködve osonásnak, de szerencsére nem is volt rá nagyon szükség, mert MacBain pontosan tudta, hol vannak az őrtornyok az út mentén.

Az elsőtől nem messze megállította a menetoszlopot, és magához hívta a kajazi orgyilkosok vezérét. Egy zömök, kopasz ember jött elé, akit Alexejnek hívtak, és egész tűrhetően beszélt cygnariul.

MacBain halkan magyarázni kezdett neki: - Alexej, a következő kanyar után egy hosszú, egyenes szakasz következik, amit egy őrtoronyból tartanak szemmel.

Alexej sötét szemmel bámult rá, és arcán nyoma sem volt annak, hogy érti-e, miről beszél a megbízója. Drake azon kapta magát, hogy vadul mutogat kézzel-lábbal, bár nem tudta, ez mennyire szükséges. Elmutogatta, mit jelent a "torony".

- Érted, mit mondok? Belátni belőle az utat.

- Nem vagyok hülye, főnök. Torony, érteni - válaszolta Alexei mókásnak ható, dél-khadori akcentussal.

- Mit gondolsz, fel tudnátok mászni oda, hogy kiszedjétek a bent lévőket? Valószínűleg távcsöveik vannak, és nem nagyon van fedezék az odavezető úton.

- Nem probléma, főnök - rándult meg kissé Alexei bal szeme, és az alatta lévő sebhely. Úgy tűnik, ez helyettesítette nála a vigyort. Halkan füttyentett, majd gyors kézjelekkel elmutogatta a sötét ruhákba öltözött, füstös képű társainak, hogy miről van szó, akik az Acélfejűektől külön várakoztak.

Mielőtt elindultak, MacBain felemelte karját, és óvó mágiát bocsátott rájuk. A villódzó rúnák a válluk felett lebegtek, majd eltűntek. A varázslatnak hála a különféle lőfegyverek csütörtököt mondanak, ha az orgyilkosok közelében próbálják őket elsütni. Ez az apró kis trükk már nem egyszer mentette meg MacBain bőrét.

A csapat macskaügyességgel és egyetlen hang nélkül mozgott, és az egyik szikla mögött belevesztek az alkonyati homályba. A nyugati hegyek mögött lenyugodni készülő nap utolsó sugarai emlékeztették MacBaint arra, hogy jobb lesz kilépniük, ha el akarják érni az aznapra kijelölt célt. Az út így is tovább tartott, mint számította.

A feszült várakozást csak még jobban kiélezte, hogy a csatamágus nem látott rá a kanyarból az orgyilkosokra, így azt sem tudta megmondani, hogy állnak. A csatagólemek a kanyarulat túlsó végén várakoztak, ahonnan nem látszott a füstjük. MacBain és néhány embere azonban nem állhatta meg, és kilesett az őrtorony felé vezető útra. Egyszer csak mintha mozgást látott volna a falakon, de lövés nem dördült. Az alakok a falakról felugrottak a gyilokjárókra, és be az ablakokon. MacBainnek bíznia kellett a sikerükben, nem vesztegethette tovább az idejét. - Mozgás! - kiáltotta oda az embereinek, miközben gondolataival futásra ösztökélte a gólemeket. - Gyerünk, kilépni! Futólépés!

A bejegyzés trackback címe:

https://drcsernuswargame.blog.hu/api/trackback/id/tr476496625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.