Hosszú idő után folytatom az FSA bemutatását a nagyérdeműnek. Mihelyt ráteszem a kezem egy második kiadású szabálykönyvre, arról is írok egy cikket. 

errans.jpg



MODELLEK

A játékhoz való modellek műgyantából és fémből készülnek és nagyon jó minőségűek. Buborékosságnak nyoma sincs, sorjázni viszonylag keveset kell, a műgyanta darabokat viszont farigcsálni kell néha, ha több darabból áll a modell, hogy hézagmentesen illeszkedjen. Ezen felül azonban szó nem érheti az űrkikötő elejét. Festeni is viszonylag könnyű a hajókat, de ha valaki igényesebb munkát szeretne végezni, annak sincs akadálya. Abszolút makettezőbarát anyagot kapunk kézhez.

A gyártó blisterekben árusítja a hajókat, illetve szinte minden frakcióhoz elérhető kezdőflotta. Ebben a dobozban adott fajhoz 10 hajó található: 1 csatahajó, 3 cirkáló és 6 fregatt. Emellett a hajóhoz járó talpak, adatkártyák és a játékhoz tartozó zsetonok, jelzők találhatók. Minden igényesen csomagolva, buborékos fóliába, visszazárható tasakba. Ezen kívül még sokféle hajót lehet kapni a legkisebbtől a legnagyobbig: kísérőhajók, rombolók, többféle cirkáló, anyahajók, csatahajók és a flotta büszkeségeit a dreadnaughtokat.

FLOTTÁK

Terran Szövetség

A földi emberek flottái súlyos veszteségeket szenvedtek a Viharsarokban (Storm Zone) a Dindrenzi csapás következtében, így technikai elmaradottságuk mellé jelentős létszámhátrány is társul. Azonban a hajók ósdisága nem kifejezett hátrány: a hétpróbás, sokszor bizonyított, bevált technika megbízhatósága és tartóssága igen gyakran bizonyul hasznosnak. A Terran flották olyan körülmények közt is képesek üzemelni ahol más, kifinomultabb hajók felmondják a szolgálatot. Emellett sok területen élen járnak: a Saurianoktól átvett pajzs technológia páratlan, Tarakian hiperműanyagok és továbbfejlesztett létfenntartó rendszerek is rendelkezésre állnak. Ezeket azonban csak hosszadalmas átalakításokkal lehetne a hajókba szerelni. A Terran hajókon jelenleg elterjedten pajzsokat, torpedókat és tömeggyorsító ágyúkat használnak, ez utóbbiakat lövegtornyokban és ütegsorokon is alkalmazzák, a torpedókkal pedig minden irányba képesek lőni.

A terepasztalon a Terran flotta a támadó kockáik számát tekintve átlagosnak mondható, különlegessé pajzsaik és fegyvereik elrendezése teszi őket. Nagyban kedvez a Terranoknak ha bekerítik őket, a flotta parancsnoka ekkor örömtáncot jár a hídon és felkiált „Bekerítettek? Nagyszerű! Minden irányba támadunk!”. És valóban: a tornyok, ütegsorok és torpedók segítségével minden irányba okádhatja az áldást a Terran játékos csatahajója. Továbbá rendkívül bosszantó az ellenfél számára, hogy az utolsó szakadt „pendrájv” (Petrow ragasztotta a fregattokra eme gúnynevet) is rendelkezik pajzsokkal, potenciálisan levédve bármely támadást. Torpedóik különlegessége, hogy minden irányba lőhetik őket és a távolság növekedésével nő a támadóerejük.

 terran1.jpg

Dindrenzi Föderáció

A Dindrenzi Föderáció a világűrben valaha látott legmasszívabb hajókat építi modern kompozitokból és erős idegen fémekből.  Igen sok viharvert Dindrenzi hajót látni, melyek harci sérülésekkel vannak tele, és mindezek ellenére minden rendszere teljesen üzemképes. Minden hajón sínágyúk vannak rendszeresítve. Az évek során sokféle típust és méretet fejlesztettek ki, ezért akár az összes fegyver ilyen típusú lehet a Dindrenzi hajókon. A leghírhedtebbek mégis az előre néző legnagyobb sínágyúk, torpedóvetőkkel kombinálva. Ha az előbbi nem lőné félbe a célpontot, az utóbbi biztosan darabokra szaggatja.

A táblán a Dindrenzi játékos legjobb barátja a távolság. Fore (fixed) fegyvereik a legtöbb támadó kockával rendelkeznek még RB3-ban is, a romboló típusú hajókat nem számítva. Természetesen ők is RB2-ben teljesítenek a legjobban, de ha az ellenfél  éket tud verni a Dindrenzi hajók soraiba és manőverezésre kényszeríti őket, elvéreznek a közelharcban. Ebből is látszik, a Dindrenzi flotta a „Durrbele taktika” híve: alpha strike-kal szétlőni mindent, ami veszélyes lehet, utána már csak söprögetni kelljen. A manőverezés és pozícionálás nagyon fontos ennél a flottánál, a legkisebb mellélövésnek is súlyos következményei lehetnek. Torpedóik is jobbára előre néznek, de erejük fix. Pajzsokkal nem rendelkeznek, ezt a játék legmagasabb kritikus találati (CR) értékeivel ellensúlyozzák. 

din.jpg

Direktorátus

A Direktorátus „biztonsági flottái” az emberek által alkotott legfejlettebb hajóhadak. Fúziós reaktorok által hajtva, plazmafegyverekkel, automatizált rendszerekkel és zavaró berendezésekkel ellátva valóban a technika élvonalát képviselik.  Furcsa, teknősbékára vagy rákra emlékeztető formájuk célirányosan a találatok elviselésére van tervezve. Személyzetük viszonylag kicsi a sok automatika miatt, de sok rohamosztaggal rendelkeznek.

A játékban a Direktorátus igen sok kifinomult trükköt, és aljas húzást tud bedobni a nem elhanyagolható tűzerő mellé. Emellett az átlagosnál picivel nagyobb rohampontok (AP) biztosítják, hogy az átszállásos támadások sikeresek legyenek. Hajóik felszereltsége igen változatos, rendelkeznek álcázó mezővel, „zavaró” különleges szabállyal, és a dreadnought pajzzsal is el van látva. Tűzerejük inkább előre és oldalra fókuszálódik, nem tudnak teljes körben lövöldözni. Torpedóik főként oldalra néznek és fix erejűek.

Directorate.jpg

Relthoza Birodalom

A Relthoza Birodalom hajói valóságos technikai csodák, a nanotechnológia úttörői. Az űrhajózás szinte minden területén alkalmazzák őket az energiatermeléstől, a javításon át a harcászatig. Flottáik két doktrína szerint épülnek fel: vannak az ún. Karom flották (Talon fleets), ezek viszonylag gyors hadihajókból – csatahajókból, cirkálókból, fregattokból – álló, nagy ütőképességű flották. Feladatuk, hogy az ellenséges űrben tevékenykedve minél nagyobb károkat és zavart okozzanak. A másik flottatípus az ún. Raj flották (Swarm fleets). Ezek lassabb mozgásúak és nagyon sok hajóval rendelkeznek, itt találhatók dreadnaughtok, anyahajók, illetve bolygófoglalásra és ostromokra specializált hajók, rengeteg kísérőhajóval.

Terepasztalon a Relthoza flotta álcázó mezővel védi magát a támadásoktól, ami igencsak megnehezíti az ellenfél dolgát, álcázott hajóikat csak 5+ lehet eltalálni. És hogy ne legyen nyugta az ellenfélnek, a rombolótól kezdve felfelé minden hajó el van látva álcázóval. Emellett viszont átlagos értékekkel rendelkezik a flotta. Azonban van néhány hajó, ami kilóg a sorból: a szokásos rombolón mellett van itt Bane osztályú kísérleti cirkáló, mely képes csatán belüli ugrásokra (kvázi teleport), a Brood osztályú csatahajó pedig ütegsoraival (értsd: broadside) igen jól közelíti az ’enuff dakka’ ideáját. Nevezett hajó ugyanis 15-15 kockával tud mindkét oldalán támadni körönként! Semelyik más hajó (dreadnaughtonat nem számítva) nem képes ilyen mennyiségű támadó kockát generálni.

Relthoza.jpg

Sorylian Kollektíva

A Solrylianok hajói elgondolásban hasonlítanak a Terran hajókra, de azoknál masszívabb építésűek. A fő hangsúlyt az ütegsorok kapják, de hiányoznak a Terranokra jellemző tornyok. Ezeket fejlett célzó és vezérlő számítógépek számításai irányítják célra, hogy a maximális rombolást érjék el minden egyes sortűzzel. Emellett sokféle torpedót használnak az ellen abajgatására.

Éles körülmények között a Sorylian hadihajók főként ütegsoraikra és hagyatkoznak. Rendelkeznek pajzsokkal is, bár ezek gyengébbek, mint a Terranoké, és csak a legnagyobb hajóikon találhatók.

sorylian_fleet.jpg

Aquan Sebrutan

Az Aquanok igen érdekes hajókon indulnak háborúba, ugyanis minden hajójuk egy kiborg, amely egy élő központi magból, és a köré épített mesterséges szerkezetből áll. Ez a központi mag képes a közeli csillagok energiáját elektromossággá alakítani és tárolni, és a hajó rendszereinek működéséhez felhasználni. Kedvelik a sugár alapú fegyvereket, főleg a fókuszált folyamatos lézereket, melyekkel úgy vágják az ellen hajóit, mint kés a vajat.

A táblán a „lőjünk minden irányba” verseny második helyezettjei ők, a Terranok után. Gyengébb pajzsok és az átlagosnál tartósabb hajók jellemzik őket. Nem csak az anyahajóik vihetnek magukkal repülőket, hanem egyéb nagyobb hajóik is, ezért jelentős létszámban lehetnek jelen, komoly fejfájást okozva az ellenfélnek. 

aquan.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://drcsernuswargame.blog.hu/api/trackback/id/tr215694763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrow 2013.12.16. 11:10:53

Jó kis kedvcsináló, a szabályokról is olvashatunk majd?

KerekPerec 2013.12.16. 12:49:02

@Petrow: Bezony! Következő rész témája a második kiadású szabályok cincálása lesz.

ambasa 2013.12.16. 19:30:52

Gratulálok (és persze irigykedek)!

Ugyan az Inkvizítor blogajánlójába nem tudsz bekerülni, de az Indexébe igen!

Ha valami, ez talán tényleg tud esetleg új embereket a hobbiba bevonzani.

TG

KerekPerec 2013.12.17. 19:06:11

@ambasa: Köszönöm. Rajta leszek. :)
süti beállítások módosítása