- Kérem, ne öljön meg! - könyörgött hibátlan cyygnari dialektusban a szemüveges férfi. Caine hanyagul hátradőlt az udvaronc íróasztala mögött, és lábait a bútorra feldobva nézte áldozatát. Ules gazdagnak számító negyedében, egy teljesen hétköznapi sorház negyedik emeleti dolgozójában voltak. A ház kívülről elhagyatottnak tűnt, de ez a helyiség, valamint a benne lévő kis italszekrény arról árulkodott, hogy valaki mégiscsak rendszeresen használta. Caine rezzenéstelen kézzel tartotta az egyik Villámörvényt a férfire, miközben másik kezével az asztalon lévő egyik nyilvántartás lapozgatta át.

- És mégis miért ne?

Montague-ból csak egy elkínzott nyögésre futotta, amint az asztalra tekintett. A gondosan kiteregetett paksamétán akár egy óvodás is el tudott volna igazodni. Minden részletesen, és hiánytalanul le volt jegyezve. Négy, a maihoz hasonló szállítmány indult útnak Cygnarba. Szinte hihetetlen. A nyilvántartásban benne volt az érintett nemesek neve, hogy mennyi pénzt ígértek nekik, és hogy abból mennyi került kifizetésre. Rajta volt még vagy tucatnyi zsoldossereg is, köztük Von Baumé is. Montague pedáns alapossággal még azt is vezette egy függelékben, hogy hol tartanak az egyes hadműveletek, amikért a fizetséget kapták.

Bár a nemesek terve nem volt szó szerint részletezve, a lista alapossága, és a belőle levonható következtetések nem sok mindent bíztak a fantáziára.

Az összeesküvők sereget gyűjtöttek Cygnar határvidékén, hogy elterelő hadműveleteket indíthassanak. Eközben egy jelentős haderő a birodalom szívébe igyekezett. Ami még inkább megdöbbentő volt, hogy a fizetési lista tetején egy caspiai őrgróf állt.

Az összeg nagyságából ítélve valami nagyszabású vesztegetésben lehetett benne. Tényleg lehetséges volna, hogy valaki szabotálni tudja a város védelmét? És hogy meg is akaná tenni? Caspia sosem esett el - ezt Caine is jól tudta. A francba, hiszen egész Immoren tudta! Csak hát ugye azokban az ősi legendákban az ellenség mindig a város falain kívülről támadt. Caine zavartan nézett fel az előtte álló emberre.

Ő lenne, aki rángatja a drótokat? Ez a férfi lenne az egésznek a feje?

Már eleve az elképzelhetetlennek tűnt, hogy Montague észrevétlenül tudjon mozgatni ekkora töméntelen mennyiségű aranyat Rynnard orra előtt. Persze, a király is már benne volt rendesen a korban, így ezt a lehetőséget sem lehetett teljesen kizárni. Egyedül Thaddeus tisztázhatja a dolgokat. Felpillantott a paksamétából, és gyakorlott kártyajátékos szemmel kezdte el vizsgálni a férfit.

- Igen, valóban végeznie kellene velem. Ez az egész a kezdetektől fogva helytelen volt. Én próbáltam róla lebeszélni az őreget! - Thaddeus lehajtotta a fejét, levette a szemüvegét, és megdörzsölte az orrnyergét.

- Miféle öreget? Kiről van szó?

Thaddeus ijedten kapta rá vissza a tekintetét, és akaratlanul is a szája elé emelte a kezét. Caine a szemeit forgatva ingatta a fejét.

- Ez az egész Rynnard bulija, ugye? - szegezte neki a kérdést, miközben újra átfutotta a papirost. A kincstárnok nem szólt egy szót sem, csak állt, lehorgasztott fejjel.

A földszintről dörömbölés hallatszott fel. Caine dühösen Montague-ra nézett, aki teljesen elsápadt. Caine elvicsorodott, felugrott az asztaltól, és odarohant a kincstárnokhoz. A gallérjánál fogva kipenderítette az iroda keskeny kis erkélyére, és ő is kihajolt. Alattuk a csendőrök zörgették a kaput. Caine a Villámörvényt egyenest Montague arcába nyomta, és felfelé mutatott a tetőre. A férfi bólintott, majd az éjszakai hidegben reszketve elkezdett felhúzódzkodni az ereszen. Canie lökött rajta egyet felfelé, egy pillanattal később pedig ő is felteleportált mellé. Montague az ijedtségtől majdnem leugrott a tetőről, de nem nyikkant meg.

Caine a férfi homlokához tartotta a fegyvert, és fülelt. Az őrök egyik helyiségtől a másikig haladtak, és Montague után kiáltoztak. Végül beléptek a dolgozószobába, és az egyikük ki is jött az alattuk lévő erkélyre.

- Nincs itt, uram! - kiáltotta egy hang llaeli nyelven.

- Én is látom, baromarcú! És talán maga akarja őfelségének jelenteni?

- Ne... Nem, uram!

Aztán ahogy érkeztek, ugyanolyan gyorsan el is tűntek.

Caine leült a csurgóra, a riadt férfi mellé, és felnevetett.

- Mire fel ez az egész... óvatoskodás, hmm, Montague? Ha Rynnardnak ennyire tele van a hócipője Letoval, miért nem adja oda közvetlenlül a pénzt a nemesi felkelés támogatására?

A kincstárnok zavartan ingatta a fejét. Láthatóan igyekezett könnyíteni a lelkén.

- Amennyire lehet, távol akarta magát tartani a dologtól, hátha mégis kiderül. Szüksége volt valami hihető magyarázatra. Ez az egész roppant nagy vállalkozás, és tudta, hogy könnyen visszafelé sülhet el. Meg aztán mégiscsak a szövetségesük vagyunk, vagy mi... Maga Cygnarból jött, ugye? A dialektusa alapján... Orvenből?

- Bainsmarket - javította ki Caine, és pillantása újra a lajstromot tartalmazó paksamétára vándorolt.

- Értem, elnézést... - szabadkozott csüggedten Thaddeus.

A furcsa páros egy darabig csendben üldögélt a meredek bádogtetőn, és Caine a csillagokat kezdte bámulni. Még egy jó óra, és hajnalodni fog. Morrow nevére, nem semmi éjszakán van túl! Megvan a bizonyítékként szolgáló feljegyzés, és a kincstárnok is. Megtudta, amit akart, úgyhogy következhetett Rebald megbízatásának utolsó része.

Azaz mégsem.

Nem tudta újra ráfogni a fegyvert Montague-ra. Visszadugta a pisztolyt a tokjába, és elővette a kis függőt a zsebéből, amit még Cerylben kapott. Nem kellett sokáig kotorásznia. A kezébe vette, szétnyitotta, és eszébe jutottak az öreg, akitől kapta: Lord Brigham Walder, és az ő útmutatása. Montague is észrevette a csillogó kis apróságot:

- Hát az meg mi? - kérdezte érdeklődve.

Caine ránézett, mintha valamilyen bódulatból ébredt volna.

- Ez? Csak egy apróság... ami miatt úgy döntöttem, mégsem fogom megölni. Akkor sem, ha emiatt alaposan megütöm a bokámat.

Montague csak pislogott értetlenül.

---------------------

Caine és Montague már a negyedik kör brandyvel koccintottak.

- Mindennap, minden á'dott nap sütött belőle! Eeee' se hinnéd, milyen finom vót'! - zagyválta Montague kikerekedett szemekkel. Caine épp csak becsiccsentett az elfogyasztott mennyiségtől, de tagadhatatlan, hogy neki is segített az ital feloldódni. Minden egyes pohárral egy kicsit enyhültek a nap folyamán szerzett sérülései és a fájdalom. Persze, az is segített, hogy amikor lement a poharakért, meg az üvegért, talált egy kis kötszert, meg sebkenőcsöt, amivel bekente a sajgó testrészeit. Összességében meglepően jól érezte magát, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban bármi, amihez hozzányúlt, katasztrófával végződött.

Hátradőlt a tetőre, és a csillagokat nézte.

- Azé' nem felejtsd el, amit az öcsikédről mondtam, Montague. Ha egyszer elárult, újra el fog.

Montague szemei csillogtak, majd rögtön megtörölte az ingujjával.

- Caine, cimbi. Híjá' Thaddeusnak. Kreel, … a 'zöcsém, ... ő … nem vót' mindig ilyen. Csak miután kártyázni kezdett...

- Nekem csak itt ne mentegesd a rohadékot! - tört ki Caine-ből, majd szabadkozva hozzátette - Bocs, én nem úgy...

Montague leült a kúpcserépre, az üveget pedig a lábai közé szorította. Az ital előhozta az empatikus énjét, és aggódva kérdezte: - Mi... mit csiná'nak most majd veled, fiú?

- Tudja tököm, de nem is érdekel. - Mutatóujjával végigkövette az egyik csillagképet, majd vállat vont. - Hát végül is, ha jobban belegondolok, tuti be fognak varrni. Rengeteg embert megöltem ma este, Thaddeus. Erre meg azt, akit ki kellett volna nyírnom, életben hagyom. Szar ez az egész így...

Thaddeus lassan bólintott, továbbra is ráncolva a homlokát.

- Te jobb ember vagy, mint én, Caine cimbi... - Láthatóan minden szavára nagyon koncentrált. - Mindegy, mit követtél el, van becsületed, és az nem eladó. De én? Én csak tettem, amit mondtak, pedig tudtam, hogy helytelen.

Undorodva megrázta a fejét.

- Csak nyugalom... - próbálta csitítani a csatamágus.

- Nem! Idefigyejjé'! Te megmutattad, ó igen! Példát adtá'! Úgyhogy mostantól minden más lesz. Hallod? Nem is láttalak! Itt se vótál', én... - Thaddeus hevesen kalimpált a kezével, és felállt, de erre az üveg elbillent a lábától. Gurult lefelé, a csatorna irányába, és a férfi ijedten odakapta a fejét a hangra. Majd nagy rössel utána vetődött... és eltűnt az ereszen túl.

Caine odakapta a tekintetét, és felnevetett.

- Hülye piás barom!

Feltápászkodott, és térden állva odamászott a csurgóra, hogy felhúzza a kincstárnokot az alattuk lévő kis erkélyről.

Csakhogy Thaddeus nem volt ott. Egy picivel, de épp elvétette a balkont, és most négy emelet mélyen, groteszk módon kicsavart végtagokkal feküdt a macskaköves sikátor alján. Jobbjától nem messze, darabokra törve a brandys üveg. A holttest körül egyre terebélyesedő vértócsa gyűlt.

- Ejj bazzeg... ezt miért csináltad? Féltél, hogy kilöttyen? - nyögte Caine mélán. Hátradőlt, majd újra kinézett az eresz alá. Nem, nem képzelte. A baromarcú tényleg kinyírta magát. Most mitévő legyen? A sikátor csendjét kutyaugatás törte meg.

- Asszem' most kelleni fog egy szivar - sóhajtott fel. Mélyen benyúlt a kabátja zsebébe, és egyre csak kotorászott. A szivardobozt nem találta, de valami mást kitapintott benne. Kihúzta, és ahogy meglátta, kikerekedtek a szemei. A kis szövetzsák volt, amit Rebald adott neki, pár napja.

"Ha nem állna össze a kincstárnok története" - mondta az ezredes még a vonaton. Caine szinte teljesen elfeledkezett róla. Törökülésben gubbasztott a tetőn, és egyre csak nézte a kezében lévő zsákocskát. Valami belül tiltakozott ellene, hogy kinyissa. Aztán egy halk káromkodással kísérve szétbontotta, és belenyúlt. Valami apró, puha dolog volt benne. Valami könnyű, puha és kerek. Kihúzta, és látta, hogy egy darab édesgyökeret tart a kezében.

- Aztajókurva... - szakadt ki belőle, ahogy a meglepetéstől elalélva hátradőlt a tetőre.

A sötét sikátorban valahol újra felugatott a kutya. Caine feltápászkodott. Arca komor lett, mint az éjszaka. Ebben a késői órában még szembetűnőbb volt Rynnard fényesen kivilágított palotája a város nyugati részén. Messze fölé nyúlt Merywyn többi tornyának és épületének. Csak bámulta az erődnek is beillő lakot, és a fejét rázta.

"Nagyon jól tudtad te ezt már az elejétől fogva, nemde, Rebald?" Tanácstalan volt, és egyre csak szorongatta kezében a gyökeret.

Aztán felnézett az éjszakai égboltra, és gúnyosan felkiáltott: - Látsz engem, vén szeszkazán? He? - Senki nem felelt. - Most jól a képembe vághatnád, hogy "te megmondtad", úgy bizony! Majd motyogva hozzátette: - És lehet, hogy nem is tévedtél...

Előrántotta az egyik Villámörvényt, és nem létező fantomokra célzott a sikátorban. "Talán tényleg csak erre vagyok jó. De az is lehet, hogy rohadtul nem, és amit teszek, az így a helyes." Visszatette a fegyvert, és újra felnézett az égre, gondterhelt arccal. - De aztán meg tudod mit? Az is lehet, hogy innentől fogva teszek rá, mit gondolsz.

*********************

EPILÓGUS

Két héttel később

AR 596, Caspia városa

A küldönc sietősen szelte végig a Caspia hatalmas falai alatt kanyargó labirintust. A rövid hajú, frissen borotvált arcú férfi egyszerű, kék zubbonyt viselt, amiről tudni lehetett, hogy királyi írnok. Határozott léptei visszhangzottak, ahogy végigsétált a falak között.

Az egyik folyosó végén vastag acélajtó állta az útját, a közepén egy kulcslyukkal. A fiatalember kivett egy apró, fura alakú kis kulcsot a nadrágzsebéből, és beillesztette a lyukba. Egy negyedet fordított rajta balra, majd egy teljes kört jobbra.

A mozdulatsor nyomán egy sornyi ütemes kattanás hallatszott a duplán megerősített ajtó mögül. Az utolsót mély nyikorgás követte, ahogy a vas zárnyelvek visszaugrottak a foglalatukból. Az ajtó lassan kinyílt, felfedve jó harminc centi vastagságát. A mögüle kiáradó fény hosszú árnyakat vetett a penészes padlóra.

A küldönc belépett, majd megragadta a belső oldalon lévő kapaszkodót, és visszazárta a nehéz ajtót. Az ablaktalan szobában, az ajtóval szembeni kőfalon Nyugat Immoren óriási térképe volt felrögzítve. A szoba mindkét oldalán boltíves beugrók nyíltak, és a bennük elhelyezett gázlámpák világították meg a helyiséget. A középen lévő fa íróasztalon számos térkép és kimutatás hevert szanaszét.

Egy szürkeruhás férfi állt az ajtónak háttal, és épp a térképet bújta, ahová apró gombostűket böködött. Mindegyik feje különböző színű volt, és egyik-másik egy darab rejtjeles cetlit rögzített a térképhez. A tűk beterítették a térképet, de különösen a Cygnar és Khador határvidékét övező részen sűrűsödtek meg. A férfi épp egy pár új tűt szúrt be a két nép közé eső Llael területére. Nem fordult meg a küldönc érkezésére, a fiatal hivatalnok pedig tiszteletteljesen várt. Módfelett furának találta, hogy bejutott Cygnar talán legtitkosabb helyiségébe, a birodalom egyik legfontosabb emberének, Holden Rebaldnak, a hírszerzési ezred fejének háta mögé, és ő még csak észre se vette.

- Mi újság, Baldasarre?

- Honnan tudta...- tört ki a ledöbbenés a fiatalemberből.

- A bal lába jó öt centivel rövidebb, mint a jobb - mondta halkan Rebald, még mindig a térkép felé fordulva. - A járásával ezt igyekszik kompenzálni, de ettől a léptei egy sajátos csosszanást hallatnak.

Rebald benyomta az utolsó tűt is Merywyn városába, keresztbefonta a karját, majd csendben, elgondolkodva nézte a térképet. Egy hangos sóhajtással megfordult, és tett egy lépést a küldönc felé.

A fiatal férfi még akkor is csodálkozva nézegette a lábát, amikor elsétált az íróasztal mellett, egyenest Rebald jobbjára. Ő is megnézte a pontot, amit Holden utoljára bebökött.

- A futárok épp most érkeztek Merywyn városából, uram. Híreket hoztak.

Az ezredes odafordult a küldönchöz, és kérdőn nézett rá.

- Ezúttal jó hírek, uram. Caine százados... vagyis Caine hadnagy útmutatása alapján az ügynökeink megtalálták a roncsot az öböl mélyén, és sértetlenül kiemelték belőle a cortexet. A jelentésük alapján nem maradt semmi, ami Cygnarhoz köthetné a gólemet, vagy az egész felfordulást.

- Semmi? Biztos ebben, Baldassare?

- Oh, igen, Rynnard halála. A llael-i nagykövet szerint természetes úton halt meg. Vagy nem tudják, vagy nem akarják beismerni, hogy valaki megölte a királyukat.

- Higgye el, tudják, mi történt. Csak igyekeznek menteni a menthetőt. Ami nekünk fontos, hogy a mikéntjét egyelőre nem sejtik - felelte Rebald, még mindig keresztbe font karral. Továbbra is a Merywyn közepébe szúrt tűt nézegette.

- Hogyan tovább, uram?

- Várunk Baldasarre. Szeretném, ha másképp lenne, de sajnos várnunk kell.

- Ha szabad kérdeznem, Caine hadnagy hogy fogadta a lefokozását?

Rebald halványan elmosolyodott a kutakodó kérdésre. - A rá jellemző nyugodt nemtörődömséggel.

A futár bólintott, de aztán megborzongott a gondolatra.

- Ha már itt tartunk, gondolja, uram, hogy ez a gesztus megteszi a hatását a nemesek felé?

- Az értelmesebbjének szerintem igen. Caine magánakciója, ha hivatalosan szemléljük, messze nem volt helyénvaló - így nyilvánosan nem is tapsolhattuk meg miatta. A zsémbesebbjének meg úgysem tudtunk volna a kedvére tenni akkor sem, ha fellógatjuk. Szóval, egyelőre ez is megteszi. Aztán idővel majd mind lehiggadnak.

Baldasarre komor képpel bólintott. - Ennek ellenére, a nemesek terve, amit Caine felfedett... ijesztő magasságokba ért el, nemde, uram?

- Úgy ám. Bárhogy szépítjük, egy paraszthajszálon múlt a dolog. Korábban aligha hittem volna, hogy a királyt veszély fenyegeti ezeken a falakon belül. De a kézhez kapott dokumentumaik óta gyökeresen megváltozott a véleményem.

- Na meg hogy Rynnard király is nyakig benne volt, és támogatta őket!

A megjegyzésre Rebald újra ránézett a Merywynbe szúrt tűre. Az ezredes legendás pókerarcára egy pillanatra mintha aggodalom ült volna ki. De aztán olyan gyorsan tova is illant, hogy Baldassare kezdte azt hinni, az egészet csak képzelte.

- A hurokba dugtuk a fejüket, és kirúgtuk a széket, hogy legyen időnk a saját házunk táján kiseperni. Ha Caine akciójából mérleget kellene vonnom, ez lenne az.

Baldasarre a homlokát ráncolta. Látva a küldönc zavarát, Rebald a térképre mutatott

- Khador sosem rejtette véka alá a hatalmi törekvéseit. És most a szomszédban áll a bál, mert megölték az ország fejét. Bolondok lennének ezt nem kihasználni. Lehet, hogy nem azonnal, de hamarosan. - Rebald mélyet sóhajtott, és felnézett a Khador fővárosába szúrt tűre. - És hát miért is ne tennék?

- Ahogy mondja uram. De időt nyertünk. Nem ez a legfontosabb?

- Llael népe elég sokban hasonlít ránk, fiam. Ugyan "csak" a királyukat öltük meg, de ennyi erővel őket is legyilkolhattuk volna. A lényeg ugyanaz. És ez nem igazán nyugtat meg - mondta Rebald komolyan.

A futár bólintott, majd odament az íróasztalhoz, elhozott róla egy paksamétát, és útban vissza Rebaldhoz hevesen kutakodott egy bizonyos oldal után.

- És mi legyen Caine hadnaggyal, uram? Eléggé esetlenül hajtotta végre a rábízott feladatot. Többször majdnem végveszélybe sodort mindannyiunkat. Megkockáztatna vele egy újabb megbízatást?

- Azt hiszem, pont a lényeg kerülte el a figyelmét, Baldasarre - felelte szárazon az ezredes. - Amit Caine ezen az első küldetésén végrehajtott, az több mint figyelemre méltó. Ha úgy nézem, az összes rábízott feladatot sikeresen teljesítette.

A fiatalabb férfi újra átforgatta a dokumentumot, ujját végigfuttatva az egyik oldal margóján. A lap alján lévő bekezdésnél kicsit elidőzött. - Rengeteg ember megölését írta bele a jelentésébe, de csak Rynnard halálára van bizonyítékunk. Maga elhiszi ezt a számot?

- Nincs okom kételkedni benne. Caine messze nem makulátlan, de hencegni azt nem szokott. Felligben már bebizonyította, hogy ha a körülmények megfelelők, akkor senki nincs, aki megállítsa. Merywynben már mutatott egy bizonyos fokú fegyelmezettséget is. Ennek ellenére úgy érzem, még mindig sok minden van ebben a fiúban, amit nem adott ki magából.

Baldasarre becsukta a paksamétát, és visszatette az asztalra: - Nos, nekem már ez is eléggé lenyűgözőnek tűnik.

Rebald meglepett arccal fordult a küldönchöz:

- Hadd mondjak magának valamit, fiam. Ez az ember arra született, hogy öljön. Ha ezt az én szolgálatomban, és a királyság megmentéséért teszi, az sem érdekel, ha emiatt a pokolra jut. És az sem, ha én is mellé kerülök.

VÉGE

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.