Keresztút - 11. rész

2014.08.19. 08:00

caine.jpg

 

Caine alárendelt tisztjei félkörben álltak a méretes munkapad körül a kocsiszínben. Mindegyikük borús tekintettel figyelte a még mindig álcaruhában ácsorgó Reevan őrmestert, amint egy kiterített térképen mutogat. Ujjával a birtoktól a Brillig lapály felé intett.

- Itt van a zsoldosok tábora, uram. Beásták magukat, mint egy kullancs. Többször is jártunk a hely közelében, de nem vettük őket észre. Amennyire a sereg mérete engedi, mindent megtesznek, hogy rejtve maradjanak.

- Mivel állunk szemben? - kérdezte Caine, az állát vakargatva, miközben a térképet nézte. A tábor csak pár órányi gyalogútra volt, a birtoktól keletre. Ráadásul elég közel feküdt a Fekete folyóhoz ahhoz, hogy szükség esetén gyorsan mozgósíthassák a csapataikat.

- Nem tudni, ki bérelte fel őket, de zsoldosok, az egyszer biztos. Mégpedig sok. Talán egy kisebb századnyi haderő. Pár nehéz csatagólem is van a soraikban támogatásnak. Két, vagy három Öszvért én is láttam, és valószínűleg még pár állhatott takarásban. Lövészek, alabárdosok, a szokásos összetételben, és láthatóan jól ellátva. A vezetőjüket nem láttam.

Az őrmesterek egymás között morgolódtak valamit Reevan jelentése alatt. Egyikük figyelmét sem kerülte el, hogy az ellenség túlerőben van.

- Mi a parancsa, uram? - kérdezte Gerdie komoly képpel, a térképet vizslatva.

- Szerintem este átugrunk hozzájuk egy kis háztűznézőbe.

A tisztek értetlenül bámultak rá.

- Bocsánat, hogy mondta, uram? - kérdezte Gerdie.

- Oh, csak a felderítők, meg én, a többiek maradnak. Egyelőre nem akarok harcolni, csak megnézem, hogy szavakkal le lehet-e rendezni ezt a dolgot.

- Nem túl veszélyes ez, uram?

Caine csak megvonta a vállát.

- Nyugalom, Gerdie. Tudhatod, hogy sose játszom ki egyszerre az összes ütőlapomat.

----------------

Az istálló mélyén valami megmozdult. Masszív és nehéz volt, gőzt eregetett, rostélyos sisakja mögül pedig halkan duruzsolt. Caine éppen csak belépett, de parázsló szemét máris rávetette. A csatamágus elmosolyodott. Ewan feltápászkodott a szerelőasztalról, fáradt arcán makacs eltökéltség látszott, ahogy épp az egyik alkar fém borításán dolgozott.

Két goblin segítőjével épp egy elosztót csavarozott a helyére a végtagon. Caine lépéseinek zajára megfordult. Amikor felhúzta homlokára a védőszemüveget, a csatamágus észrevette a mély táskákat a szeme alatt.

- Kész van, Ewan? - kérdezte, miközben a sötétben lapuló gépezet felé intett.

A gépész köpdösött egy kicsit a szájába ment piszoktól, majd átadta a végtagot a goblinoknak. Azok elrohantak vele, majd odamentek az új gólemhez, hogy folytassák a lőszer betöltését. Ewan egy darabig figyelte őket, majd bólintott, és odafordult Caine-hez.

- Kész van, uram. Ritka szép egy darab.

A szerelő ráparancsolt a gépezetre, hogy lépjen elő. Gőzsivítás érkezett válaszként, és a gépezet belépett az egyik felfüggesztett lámpa alá. Púpos háta jócskán Caine fölé magasodott, de a vöröslő tekintete pont egy magasságban volt a férfi szemével. Egy szisszenés, és óvatosan megállt.

Újonnan felszerelt kezében egy baltát markolt. A másik karján lévő ágyú valami olyan fejlesztés volt, amit Caine még soha nem látott. A gólem egész megjelenése, a könnyed, ívelt vonalvezetése teljesen újszerűnek hatott. Mivel rejtőzködésre készült, így egyszínű, szürkésfekete festést kapott, vállvértjéről pedig hiányzott Cygnar jellegzetes hattyú-emblémája.

Hosszan előrenyúló, csőrszerű sisakjával inkább egy ragadozó madárra hasonlított. Már csak a szárnyak hiányoztak róla. Hátán mindössze egy kémény volt, aminek a tövénél valami gépmágus alkatrész volt felszerelve.

Külsőre hasonlított a mágia-reléhez, amit a csatamágusok arra használtak, hogy a távolból rajta keresztül fókuszálják varázserejüket. Ez a berendezés azonban más volt. Caine zavartan bámulta a kitüremkedést.

- Azt a szerkezetet rejtőernyőnek hívják - szólt közbe Ewan.

Caine csak tanácstalanul pislogott a szerelőre.

- Ha bekapcsolja, ez a monstrum szinte teljesen eltűnik a szem elől. Ha közel áll hozzá, magát is láthatatlanná teszi. A leghatékonyabb védelem a vizuális észlelés ellen - legalábbis nekem ezt mondták. Maga lesz az első, aki élesben is letesztelheti.

A szerelő jót kuncogott Caine ledöbbenésén.

- Ahogy látom, már szemügyre vette az ágyút is. Hosszúkéznek hívják. Háromhüvelyknyi acéllemezt is átlyukaszt, negyven lépés távolságról.

Caine elismerően füttyentett.

Ewan elvigyorodott, és ledobta a törlőruhát. - Gondoltam, hogy tetszeni fog. Akkor, bejáratja?

Caine bólintott, és mély levegőt vett. A csatagólem cortexének bevésése hozza létre a gondolati kapcsolatot a csatamágus és a gép között. Segítségével az ember a gép szemein keresztül láthatja a világot, és hallja a gólem gondolatait.

Az esetek többségében persze nem kellett túl bonyolult dolgokra számítani, csak az értelem halvány utánzataira. Néhány gólem azonban erősebb személyiséggel rendelkezett, mint a többi - és ez eléggé megterhelő volt a csatamágus számára. Caine úgy érezte, mintha egy idegen lóra készülne felülni. Nem tudhatta, hogy fog reagálni, és az se kizárt, hogy az első adandó alkalommal ledobja a hátáról.

Ewan közelebb lépett a szerkezethez, és egy, a nyakánál lévő kar segítségével fél térdre eresztette a gépet. A gólem továbbra se vette le a szemét Caine-ről, de nem is állt ellen. A szerelő meglazított egy pántot a vállvérten, és benyúlt, hogy kioldjon néhány zárat. Egy páncélozott rekesz nyílott fel, amiben csillogó, edzett acélból készült gömb pihent. Ez volt a gólem agya, a cotrex. Odabent a gép márt várt leendő gazdájára. Caine benyúlt a gömb felé, rátette a tenyerét, majd...

Semmi. Hideg. Sötét. Caine az ürességben lebegett. Akaraterejével megparancsolta magának, hogy forduljon körbe, és ekkor meglátott valami a távolban.

Egyetlen fényes, fehér pont. Nyugalmat erőltetett magára, és a fényforrás felé vetette magát. Lassan araszolt előre a levegőben, és ahogy közeledett, érezte, hogy a sötétség kezd besűrűsödni, és körbeveszi őt. A semmiből valami tiszta elme kezdett testet ölteni, mint a füst, amin áthalad a tűz fénye. A jelenség egy férfi alakját vette fel. Aztán már a köpenyét is ki tudta venni, és végül önmaga árnyékát látta viszont, mint valami fekete tükörképet.

Ráparancsolt az árnyra, hogy engedjen utat a fény felé, de az nem engedelmeskedett. Caine dacot érzett, vagy... talán kíváncsiságot? Talán próbára akarja tenni a gép? Az árny még ahhoz is vette a bátorságot, hogy hátra taszítsa. Caine megtámasztotta magát, és próbálta visszanyomni az árnyat. Az azonban nem engedett, és továbbra is távol tartotta a fénytől. Itt csak az akaraterejére támaszkodhatott, így minden idegszálát koncentrálva nekiveselkedett. Előrelendült, és felkészült az ütközésre, de az árny hirtelen szertefoszlott. Ő pedig meglepetten előrezuhant, egyenest a fénybe.

A fényforrás valójában a semmiben úszó ablak volt. Rajta keresztül meglátta Ewant. Az öreg egy szalmabálán ülve nézte őket, kezeit a térdein nyugtatva. Önnön maga azonban kívül esett a látómezején. A szerelő innen belülről nézve idegennek hatott, groteszk és kicsavart karikatúrának. Némi erőfeszítéssel sikerült elforgatnia az ablakot annyira, hogy meglássa saját magát. Az ablak alatt látta a kinyújtott kezét, és az arcát, ahogy tükröződött rajta az erőlködés. Próbált ráfókuszálni, amíg egyszer csak…

Caine pislogott. Aztán tágra nyílt szemmel a szerelőre nézett.

- Van egy kis stiklije a gépnek. - zihálta, majd visszahúzta kezét a cortex rekeszéből. Ewan nevetve bólogatott, majd visszahúzta a védőszemüveget olajfoltos arcára. Az öreg megpaskolt a gépet, majd visszazárta a fedelet.

- Értem. És, talált neki valami nevet?

Caine bólintott.

- Szívhetes.

*****************

Ahogy a nap átadta a helyét a felhőtlen éjszakai égboltnak, úgy érte el a tábort a hűvös szél is a mocsár felől. Caine homlokán gyöngyözött a veríték, így a hűs idő ennek ellenére kigombolva hagyta a kabátját.

Reevan és emberei árnyakként mozogtak előtte, és szélsebesen szelték át az egyenetlen talajt. Szívhetes, mint valami ragadozó, görnyedt testtel követte őket, néhol a baltájával félresöpörve egy-egy magoncot. A gólem kéményéből időről időre koromfekete füst szállt fel, de ez volt az egyetlen, amiről észre lehetett venni a monstrumot. Caine nem győzött csodálkozni, hogy a csatagólem ilyen halkan tud velük lépést tartani.

A szakasz elején Reevan feltett kézzel megálljt parancsolt, és hátrapillantott, hogy hol tart Caine. Az út folyamán már nem egyszer tett így, és bár soha nem panaszkodott, vagy tett megjegyzést felettesére, az arcán bujkáló komisz mosoly mindent elmondott.

Itt volt az ideje helyretenni a dolgokat. Megidézte a varázserejét, futás közben meghajlította a teret maga körül, és egyenest a várakozó őrmester előtt termett. A lendület egy kicsit tovább vitte, és nevetve tekintett vissza a tisztre, aki azonban összeráncolt szemöldökkel pillantott rá, és visszaintette.

- Megérkeztünk, uram - suttogta, ahogy Caine odaért mellé. Rámutatott egy nyiladékra a fák között, a jobb oldalon. Caine odafordult a csatagólemhez, és gondolataival megparancsolta neki, hogy várjon. Szívhetes engedelmeskedett, és meghúzta magát a fák közötti csalitosba. Szinte észre se lehetett venni.

- Te és az emberek lapuljatok meg. Megpróbálok egyedül beszélni a vezetőjükkel. Ha mégis eldurvulna a dolog, gond nélkül ki tudok jutni, de azért egy kis fedezőtűzért sosem haragszom. "Ez rád is vonatkozik" - küldte gondolatát Szívhetes felé. A gép válaszul halkan betöltött egy lövedéket a Hosszúkéz lövegbe.

Caine átpillantott Reevan válla fölött, és most először, személyesen is szemügyre vehette a zsoldos tábort. Láthatóan fegyelmezett alakulatról volt szó, akik nem szándékoztak magukat felfedni. Se tábortűz, se hangosabb beszélgetés zaja, semmi, ami egy ekkora tábort messziről elárulna. A katonák csendben mozogtak, és gondosan lefojtott lámpásokkal közlekedtek. Árulkodó fény csak elvétve villant fel, amikor egy-egy sátor bejárati lapját félrehajtották.

Caine besétált a rejtekhelyre, fegyvereit az övében tartva. Mély levegőt vett, lehunyta a szemét, és fülelt. Hallotta a katonák lépteit, és ahogy beszélgettek a sátraikban. Kinyitotta a szemét, és látta, ahogy a sápadt holdfény megvilágítja a sorba felvert sátrakat. Ügyelve, nehogy valami gallyra lépjen, elindult a sorral párhuzamosan. A végén egy nagyobb sátor állt, valószínűleg a parancsnoké.

Ahogy közelebb ért, heves diskurálás zaja ütötte meg a fülét. Egy férfi és egy női hang vitatkozott. Megállt, és fülelt.

- ... és ma sem jött el. Át kell gondolnunk a dolgot. - A nő volt az, hangja fáradtnak tűnt.

- Hogy érted ezt, Lily? Talán bontsunk tábort, és húzzunk el innen? - Ez a férfi volt, a hangjában erős caspiai akcentussal.

- Már egy hete nem kaptunk zsoldot, apa. Az emberek napról-napra idegesebbek lesznek. Ha ő nem hajlandó idejönni, miért nem megyünk el mi őhozzá?

- Tudod, hogy azzal megszegnénk a szerződést.

- Apa - kérlelte a lány. - A szerződést ő már korábban megszegte. Tárgyaljunk vele valami... állj, mi volt ez?

- Beszéljük majd ezt meg később. Biztos Luthor lesz az, nemrég küldettem érte.

Caine lépések zaját hallotta közeledni. Látta a holdfényben tovatűnő árnyakat. Egy őrjárat volt az. "Erről ennyit" - gondolta. Amint az utolsó katona is elhaladt mellette, kilépett az árnyékból, és utánuk kiáltott.

- Jó estét uraim!

A katonák hátrapördültek, és a puskáik után kotorásztak. Caine intett nekik, hogy nyugodjanak meg.

- Nyugalom, nyugalom. Csak a rangidős tiszttel szeretnék pár szót váltani.

A bejegyzés trackback címe:

http://drcsernuswargame.blog.hu/api/trackback/id/tr876588191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.