Keresztút - 9. rész

2014.08.17. 08:00

caine.jpg

Négy nappal korábban

AR 596 tavasza - az Északi Határvidék erődje

 

- Szóval, most mi lesz a feladatom? - kérdezte gúnyos mosollyal Caine, egy tál krumpli és ürühús felett ülve. - Forgalmista leszek egy vasútállomáson? Vagy jegyzetelek majd az időjárásról?

A magánkocsi étkezőjének túloldalán Rebald ült, és nem volt vicces kedvében. A behúzott bársonyfüggönyökön túl a vonat sebesen zakatolva hagyta maga mögött a tájat.

- Ezúttal nem sok ideje lesz unatkozni - mondta nyugodt hangon az ezredes, két falat között. - Összeesküvés nyomaira bukkantunk, aminek a célja Leto király hatalmának megdöntése. Azt akarom, hogy vessen véget ennek az egésznek.

Caine félrenyelte a falatot, és vadul köhögött. Rebald egy újabb darab húst szúrt fel a villájára, és lassan, élvezettel rágcsálta, miközben a csatamágus vergődését figyelte. - Egy trónfosztás mindig veszélyes dolog, fiam. Egyeseknek változást hoz, másoknak pusztulást. Akik Vinter országolása alatt kövérre híztak, most félik Leto uralmát. Ez pedig sajnos rákényszerítette őket pár módfelett szerencsétlen döntésre.

Rebald beledöfte a villáját az ürübe, és vadul nyeszetelni kezdte, leválasztva a faggyút a húsról. - Ezek a döntések pedig válaszlépésre kényszerítenek minket.

- Pontosan mire gondol? - kérdezte Caine, miközben a könnyeket törölgette a szeméből.

- Természetesen a nemesekről beszélek. - Rebald letette a villáját. Az egyik falra kiterített térképre felé mutatott. - Itt, itt és itt gyűjtik egybe az erőiket - legalábbis amiről tudunk.

Az ezredes megtörölte a száját egy szalvétával. Ivott egy korty bort, aztán Caine-t kezdte el vizslatni.

- Nem tudjuk pontosan, hogy mire akarják ezeket a felforgató erőket felhasználni. Egyelőre beérik a rémhír-terjesztéssel. Talán ezzel akarják maguk mellé állítani a lakosságot. Egy biztos, Letotól szabadulni akarnak.

Caine megvonta a vállát: - Azért valamennyire őket is megértem. Leto hosszú ideje fennálló kereskedelmi szerződéseket rúgott fel, és új képviselőket nevezett ki a kalmárok fejének. Eléggé rálépett a tyúkszemükre.

Rebald bólintott, és ide-oda ingatta a borospoharat a kezében. - Igen, és bár lenne lehetőségünk párnak alaposabban megtaposni. A fő probléma azonban nem az elégedetlenség, amit a király trónra lépése okozott. Idővel Leto szépen egyesével maga mellé tudná állítani őket, és akkor a hőzöngők körül is elfogyna a levegő. A gond inkább az, hogy pont erre nincs elég időnk. A nemesek elég pénzt és hatalmat gyűjtöttek össze, hogy megdöntsék az új királyt. Túl sok arany került a kezükbe, és túl gyorsan. Ahogy a térképen láthatta, már Leto személyes biztonságára is veszélyt jelenthetnek.

Rebald rezzenéstelen tekintettel figyelte, mit reagál Caine.

- Értem, szóval valahonnan kívülről kapnak segítséget - dünnyögte, az állát dörzsölgetve. - És ha nem tévedek, itt kerülök bele én a maga nagy tervébe.

- Pontosan, százados. - Rebald a térképen Llael fővárosára, Merywynre mutatott. - Van itt egy informátorunk, egy bizonyos Kreel. Elmondása szerint tudja, ki a mi kis pártütő nemeseink külső segítsége. Thaddeus Montague-t nevezte meg, Rynnard király személyi kincstárnokát. Azt is láthatja, hogy Malsham báró birtoka pont Llael déli határa mellett fekszik, és Merywynhez is közel van. A báró minden kétséget kizáróan benne van az összeesküvésben, de egyelőre fent kell tartanunk a látszatot. Ki fogom vezényelni a birtokára, mintha védelmet kínálnánk neki, maga pedig titokban rajta tartja a szemét. Közben persze be kell jutnia Merywnybe is, és beszélnie kell az informátorunkkal.

- Nem értem. Azért küld oda, hogy óvóbácsit játsszak a bárónál, és hogy besurranhassak beszélni ezzel a Kreel vagy hogyishívják alakkal?”

- Nem. Azért küldöm oda, hogy megölje a felelőst. Az egységei fenntartják a védelmi álcánkat, ami jó benyomást fog gyakorolni a nemesekre: Maga eközben elmegy a fővárosba, és levágja a kígyó fejét. Kreelen keresztül el fog jutni a kincstárnokhoz, akit ki kell hallgatnia. Ha lehet, szedje azt is ki belőle, ki, vagy mi mozgatta. De mindenképp ölje meg.

- De miért én, Rebald? Biztosan van elég embere az effajta melóra - vakarta Caine a fejét, és bambán bámulta a térképet.

- Kreel szerint Montague-t jól őrzik. Ez azonban csak a dolog egyik fele... - hörpintett bele a borba. - Számítok, bizonyos... komplikációkra is, amiket úgy gondolom, egyedül maga fog tudni megoldani. Tudnia kell, hogy jelenleg nagyon feszült a viszony a népünk és Llael között. Ez a kis királyság papíron ugyan még mindig a szövetségesünk, de jelenleg Rynnard király csak két dologtól fél: az édesgyökértől, és Letótól.

- Ezt nem értem - rázta meg a fejét Caine.

Rebald pirosló fejjel nézett fel a térképről, és halkan kérdezte:

- Nyugat Immoren legerősebb népénél, ami gyakorlatilag a llaeli királyi palota hátsó kertje mögött kezdődik, trónfosztást hajtottak végre. És maga nem érti, miért aggódik emiatt Rynnard?

Caine azonban csak a fejét rázta.

- Ezt értem, de mire gondolt azzal a nyamvadt édesgyökérrel?

Rebald megvonta a vállát.

- Köztudott, hogy Rynnard halálosan allergiás rá. A legkisebb adagtól is végzetes görcsöt kap. - Visszamutatott a térképre. - Nos, akkor hol is tartottunk... Igen. A leghatározottabban parancsba adom, hogy nem kaphatják el magát. Ha egy cygnari tisztet kapcsolatba hoznának egy királyi udvaronc meggyilkolásával Llaelben, az katasztrófához vezetne. Emiatt azonban nem nagyon aggódom. Pont ezért gondolom azt, hogy maga a legjobb erre a munkára.

Rebald még mindig a térképet fürkészte, és ujját egy vonal mentén végighúzta Llael határán.

- Látszólag a diplomáciai tárgyalások a szokott hangnemben folynak, de Rynnard fokozta az őrséget a határ mentén. Még a hadsereg délre történő mozgósítását is elrendelte. Merywyn közvetlen a határtól északra fekszik, a királyi palotával egyetemben. Az épületet kész erőddé alakíttatta. A város már korábban is jól védhető volt. A Fekete folyó lényegében egy természetes védműként szolgál, amit erős falak vesznek körbe. Az elmúlt hetekben ráadásul megkétszerezte az őrség létszámát, a kapuőrök pedig mindenkinek ellenőrzik a papírjait, aki csak be akar lépni a városba.

Caine hanyagul vállat vont: - Leveszem a csatavértem, és bemegyek, mint egy egyszerű halandó.

- Persze, ez is egy lehetőség, és a papírokat sem kerülne semmibe se legyártani. Viszont ne feledje, hogy nem tudja, mi várja majd odabent. Ha lehet hinni Kreelnek, a célpontot jól védik. Fegyver és vért nélkül pedig komoly hátrányba kerülhet. Biztos, hogy ezt akarja?

- Hát... már nem annyira... - ráncolta össze szemöldökét.

- Nem tudna egyszerűen átteleportálni a falon, egyenest be a városba?

Caine a fejét rázta: - Egyelőre még nem tudok olyan helyeken megjelenni, amire nem látok rá. Az ördög tudja, hol kötnék ki, ha megpróbálnám... valószínűleg félig egy falban.

Rebald bólintott, és kezével lassan forgatta a bort a pohárban.

- Tehát, semmilyen, Ön által elképzelhető módon nem lesz egyszerű a bejutás a városba. Akkor hagyom, hogy ennek a részleteit maga dolgozza ki. Ha azonban szüksége lenne rá, rekviráltam Önnek egy kísérleti csatagólemet, amit pont az ilyen küldetésekre fejlesztettünk ki.

Rebald kiitta az utolsó kortyot is, és az asztal túlsó felén ülő Caine-t bámulta. - Még egy utolsó dolog - mondta egy mély sóhaj kíséretében, és a zsebéből egy apró szövetzsákot húzott elő. Egy darabig maga elé tartotta, majd odahajította Caine elé.

- Mi ez? - kérdezte Caine, olyan tekintettel, mintha épp egy mezei egér landolt volna előtte az asztalon.

- Nevezzük megérzésnek...tartalék tervnek, ha a kincstárnok története nem áll össze. Ha így lenne, akkor vegye úgy, hogy ez a következő megbízása. Amúgy meg tömje jó mélyre a zsebébe, és felejtse el, hogy odaadtam.

A vonat fékei hirtelen felcsikordultak, és a szerelvény rövidesen megállt. A mozdony felől éles fütty hallatszott, jelezve, hogy megállóhoz érkeztek. Rebald bólintott, és felállt:

- Itt a végállomás, százados.

 

---------

 

Három nappal később Caine egyformán volt ingerlékeny és unott állapotban. Felkelt a felső fedélzeten lévő kabin székéből, és kinézett a lassan tovasuhanó folyópartra. Hosszú bőrkabátja zsebeiben reménytelenül próbált egy újabb szivarra ráakadni.

A folyami hajózásra tervezett Katie gőzös már órák óta lapátolta a vizet, mégis, úgy érezte, egy méterrel sem jutottak közelebb a céljukhoz. Amikor az Északi Helyőrségből útnak indultak, még verőfényes tavaszi nap fogadta őket, de az Angolna folyón felfelé hajózva az ég egyre szürkébb lett. A folyó volt a Cygnartól északra fekvő Üszökvíz tó egyik természetes vízforrása. A tavon túl nyújtózkodott a mocsaras és áthatolhatatlan Vérmező. Itt-ott dokkok és cölöpházak sorakoztak, sűrűn az erdő mellé építve, de ahogy haladtak felfelé, még ezek a nem túl érdekes települések is egyre ritkábban törték meg a part vonalát.

Caine meggyújtotta a szivart, megcsóválta a fejét, majd egy nagyot szippantott belőle. Mégis, ki akarna ilyen helyen élni?

Késő délutánra volt betervezve, hogy befutnak Perry kikötőjébe. Ott végre igazából kezdetét veheti a megbízatása, mint parancsnok. Az alsóbb szinteken 60 ember, jó pár csatagólem és műszakis várt az utasításaira. Egytől egyig az ő fennhatósága, és felelőssége alá tartoztak. A Hooga dohány zamatát ízlelgetve elgondolkozott a sors természetén. Mennyi ideje is volt, hogy az utcákon élt? Úgy érezte, emlékeiből az elmúlt pár évet ugyanúgy elfújta a szél, mint a szivarfüstöt.

- Hát itt van, uram.

Ismerős hang szólalt meg a háta mögül. Caine szárnysegédje, Gerdie nyitott be a szobájába. A csatamágus oda se fordulva intett neki, hogy jöjjön a korláthoz. A fiatal arcú tiszt nyújtózott egyet, és próbált elnyomni egy méretes ásítást. Amint odaért, megfogta a vas korlátot, és együtt nézték a békanyálas Angolna folyót. A férfi vett egy mély levegőt, majd nyomban el is fintorodott.

- Morrow nevére, ez rohadt büdös!

- Mit mondanál akkor, ha egy kendermalom mellett kellett volna felnőnöd? - kontrázott vigyorogva Caine. Gerdie még egy kicsit fintorgott, majd kibökte, amiért jött.

- A kapitány szerint pár óra, és befutunk. Minden elő van készítve, szóval gondoltam, válthatnánk pár szót.

Caine bólintott, és egy újabbat szippantott a dohányból

- Nos, uram, arról van szó, hogy amióta felbukkant a Helyőrségben ezzel a hogy is mondjam... ismeretlen úriemberrel, és megkapta az embereimet irányításra, nem sokat beszélt erről az egész őrszolgálatról a határunk mentén. Remélem, nem veszi engedetlenségnek, ha megkérdem...

Gerdie újra felvette távolságtartó hangnemet, amire Caine csak a szemeit forgatta, de ő csak kibökte: - ... mi a khadori rossebbnek hozott minket egy bűzlő mocsár kellős közepébe?

Tényleg, miért? Caine csak mosolygott, és azon gondolkodott, mennyit fedhet fel a Rebalddal folytatott beszélgetésből.

- Zsoldosok tanyáznak Perry városa körül, Gerdie. Teljesen felforgatják a környéket.

Gerdie kimért léptekkel sétált végig a fedélzeten, de közben a homlokát ráncolta.

- De mégis, mi félni valónk van tőlük, ha... hacsak nem Khador bérelte fel őket?

- Nem tudunk semmi biztosat - még azt sem, hogy hol táboroznak. De itt vannak, és napról napra többen lesznek. Ez pedig pont elég ok a mi nemes urainknak, hogy álmatlan éjszakáik legyenek. Letotól várnak segítséget. Ezért vagyunk itt. - magyarázta komor tekintettel a megdöbbent szárnysegédnek. Majd visszafordult a folyó felé. A szivarja már majdnem csonkig égett, így még egy utolsót szippantott, és átpöckölte a maradékot a korlát felett.

Gerdie bólintott.

- Értem. A parancs szerint Malsham bárónál, Északrengeteg hercegének az unokaöccsénél leszünk kvártélyozva. Van valami terve, uram? Beássuk magunkat a kastély körül? Vagy őrjáratokat küldd a közeli falvakba? Vagy mélyen előre küldi a felderítőket, hátha ráakadnak valami gyanúsra?

- Jah, egy kicsit mindből, Gerdie. Kis szerencsével azt is megtudjuk, kiknek dolgoznak - válaszolta Caine, és a korlátra könyökölt.

Gerdie kérdőn vonta fel a szemöldökét, és a partokon elterülő végeláthatatlan mocsár felé intett.

- Minden tisztelettel, uram, ebben a rengetegben az is jó ideig el fog tartani, hogy egyáltalán a nyomukra bukkanjunk.

- Így van. De azt hallottam, hogy Reevan felderítő őrmester igazi, dörzsölt, vén róka. Ha itt vannak, ő meg fogja találni őket.

A két férfi elindult a korlát mentén a tat felé.

- De mire kell a többi ember? Harcra számít, uram? - kérdezte Gerdie a tatnál lévő korlátra támaszkodva. Arcán egyértelműen látni lehetett az aggodalmat.

Nem sokkal előttük az Angolna folyó végre kiszélesedett, ami az Üszökvíz tó kezdetét jelentette. A felhők miatt a víz is hideg, zöldes árnyalatot vett fel, amit a mélyvíz felől jövő szél sem enyhített. Caine a tó felé nézett, és bólintott.

- Nem vetném el a lehetőségét.

A két férfi a fedélzetről nézte végig, hogy tűnik fel a tavon Perry kikötője. Először csak egy apró kis foltnak látszott, pár cölöpházzal a távolban, de percről percre egyre nagyobb lett.

Caine próbálta lazán venni a dolgot, de az első parancsnoki megbízatása, és a felelősség érzése egyre jobban ránehezedett, ahogy megközelítették a várost. Gerdie csak állt, és mozdulatlanul szemlélte a kikötőt.

Amint Caine utolsó embere is lelépett a rámpáról, Katie hosszan füttyentett. A gőzös hatalmas füstpamacsokat eregetett, míg a mellé tolt, taposómalmos daruszerkezet szép lassan kirakodta a raktérben lévő méretes faládákat.

Caine elámulva figyelte, ahogy három, fém monstrum lép elő a felfeszített ládákból. Két darab, könnyű és gyors Csatamént kapott, valamint egy nehézlöveggel felszerelt Védőt is rábíztak. Mindegyik, izzó szemű gólemet felvezették a ló vontatta teherkocsikra, amik majd a rendeltetési helyükre viszik őket. A kirakodás végén, szinte mellékesen egy negyedik ládát is partra raktak. Azonosító nem volt rajta, és a méretéből se nagyon lehetett következtetni a tartalmára. Caine egyre növekvő kíváncsisággal szemlélte, ahogy eszébe jutott Rebald megjegyzése a kísérleti gólemről.

Gerdie épp az embereket, és a kiszolgáló személyzetet rendezte alakzatba az induláshoz. Érces hangjára a katonák gyorsan előkészültek a menethez. A darut elvontatták Katie mellől, a gőzös kerekei pedig tajtékzó hullámokat vetve felpörögtek. Búcsúzóul még egy hosszú, sértődött füttyöt hallatott. Caine elindult Gerdie-hez, és a fiatal tiszt feszes vigyázzba vágta magát, amikor odaért. Tisztelgett a feljebbvalójának, amit Caine kelletlenül viszonzott. Úgy tűnik, megint végérvényesen visszatértek a formaságokhoz.

- Minden eszköz és ember menetkész, uram. A parancsára várunk, hogy indulhassunk.

Caine egy pillanatig szemlélte még a felvonult hadat, és mélyet sóhajtott. Precíziós fegyverrel felszerelt hosszúpuskások, bőr lódenkabátos rohamosztagosok, a lövészárokharc mesterei, valamint a többiekhez képest meglehetősen szedett-vedettnek tűnő felderítők álltak előtte. A helyi lovászmester két szürke pej lovat vezetett hozzá. Caine átvette a kantárt, majd belelépett a kengyelbe, és nyeregbe pattant.

- Akkor indulás.

A bejegyzés trackback címe:

http://drcsernuswargame.blog.hu/api/trackback/id/tr876588043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.