Keresztút - 3. rész

2014.08.11. 08:00

caine.jpg

Caine belekortyolt a sörbe, és Magnus elgyötört arcát figyelte. A csatamágus egy szót sem szólt, de pusztán az, ahogy a levegőt vette, baljós előjelet hordozott magában. A furcsa páros feszült csendben ült egymással szemben a Kifőzde egyik hátsó asztalánál. Caine szeme egyfolytában az ajtó fele ugrált, várva, mikor ront be a rosszfiúk erősítése, hogy befejezzék, amit elkezdtek. Magnus felhorkantott.

- Gondold magad a helyembe - mondta mély hangon, olyan akcentussal, amit Caine nem tudott hová tenni. - Úton vagy Caspiába, a király dolgait illetően, meghúzod magad estére ebben a városban, és erre mi szakítja félbe az esti piálásod? Egy büdös kis mágiahasználó. A jó öreg Vinter király elég határozott utasítást adott, mit kell ilyenkor tennem.

- Az inkvizítorok elé fog cipelni? - kérdezte Caine.

Magnus hátradőlt, neki a szék támlájának. - Dehogy. Ahogy láttam, nem hiszem, hogy meg tudnám tenni. Ritka adottságod van, kölyök, ha eddig életben tudtál maradni. Én ugyan nem foglak leállítani. Majd remélhetőleg megteszed te magadtól, ha elmondtam a javaslatom…

Caine keresztbe fonta a kezét, és meredten bámulta a férfit.

- Idefigyelj, fiam. Olyan ajándék birtokosa vagy, amiért mások ölnének. Meg, ahogy láttam, akkor sem remeg a kezed, ha fegyvert kell fogni. És még a tökeid is a helyükön vannak. Szóval felteszem a kérdést: mit gondolsz, mi vagy te? - Elhallgatott, arcára undorral teli kifejezés telepedett: - Ahogy elnézlek, talán egy kis piti tolvaj, de lehet, hogy sokkal rosszabb. Egy szánalmas senki vagy, aki elpazarolja a tehetségét. De van kiút, és nem csak az inkvizítorok kínzókamrái felé. Jelentkezz a seregbe. 

Nagyot kortyolt a söréből.

- Na persze, meg is húzhatod magad, de nem úgy vettem észre, hogy ehhez olyan nagyon fűlne a fogad. Nem tudom, hogy az apád volt-e az az ürge, akit megmentettél ott kint. De akkor is fontosabb volt neked, mintsem a saját bőröd, és ez kezdetnek mindenképp ígéretes. A jó katona ismérve, hogy saját magát mások mögé tudja helyezni, ha kell. Neked meg még Morrow is adott olyan dolgokat, amivel messze többre viheted, mint egy egyszerű közkatona. Tiszti karrier, Caine! Nézz rám, fiú! Én is a legaljába születtem bele. De felküzdöttem magam, és most már Vinter király személyes tanácsadója vagyok! Ilyen lehetőségről beszélek én neked!

Caine gúnyosan nézett rá, majd a korsójára. A sereg a barmoknak való. A szabadságodért és az életedért cserébe kapsz egy egyenruhát. Annyit érsz csak nekik, mint a kiképzésedre költött arany. Ha jó kutya vagy, talán odadobnak neked valami darabka szalagot.

Azonban már gondolatban kimondva is nevetségesnek és gyerekesnek hangzottak az érvei. Vonakodva ismerte be, de Magnus mondandójában volt valami. Nem a hatalom, vagy a mások feletti parancsolgatás lehetősége, vagy valami álságos hazafiság... de akkor mi?

Caine felegyenesedett a székében, és egyenesen Magnus szemébe nézett.

- Köszönöm a tanácsot, de itt is vannak dolgok, amiket meg kell védenem.

Magnus vonásai megkeményedtek. Hátratolta a székét, és felállt az asztaltól. Majd előrehajolt Caine-hez, amíg alig pár centire volt az arcától.

- Ez az ajtó nem lesz mindig nyitva, fiú. Javaslom, döntd el, mit akarsz, amíg még lehet.

*****

Seamus a kályha előtt ült, keresztbe tett kézzel, egy ócska karosszékben. A tűzből már csak pislákoló parázs maradt, ő mégis elmélyülten nézte, amikor fia csendben belépett a bejárati ajtón. Caine észrevette a csillogó érméket apja előtt a padlón. Azok az aranyak voltak, amit nem sokkal ezelőtt az anyjának adott.

- Mi a jó fenét keresel itt, kölyök? És mégis, mi a jó fenét csináltá'? - fröcsögte az apja. A lábánál egy üres üveg állt.

- Próbáltalak megmenteni... - válaszolta Caine a lépcsőfordulóból.

- Ha nem avatkozol közibénk, már régen túl lennék rajta. Most biztos le kell mennem kutyába, hogy ezért megbocsássanak. Meg még Morrow tudja, mit fognak kérni…

- Dakin góré a város legnagyobb gennygóca! Egyáltalán, hogy kérhettél pénzt pont tőle? - fakadt ki Caine dühödten.

- Fogd be a pofád! Mit értő' te ehhez?! Minden rendbe’ vót! Jövő hétig nem is kellett vóna’ tejelnem!

Caine gyomra egy pillanatra görcsbe rándult. Eszébe jutott az első összeakaszkodása Horace-szal. A zsebes akcióval fedezett rablás. Lehet, hogy Horace azért vett előre pár szerencsétlent a fizettetésnél, hogy mentse magát a főnöke előtt. Belegondolt, hogy az egész felfordulást ő idézte elő, és a szoba forogni kezdett vele.

- Aztán anyád idegyün' ezzel e'! - ordította, majd ledobta a félig telt pénzes erszényt a földre. Még több érme gurult a padlóra. - Asszed' kő' nekem a te segítséged? - Apja most már állt, szemei szikrákat szórtak, miközben imbolyogva próbált talpon maradni.

- Az egészet félreérted, apa!

- Félreértem, mi? Asszed' nemt'om honnan van ez a garas? Ismerem én a te fajtádat! - Az apja tétován megindult a szobából kifelé, egyenest Caine irányába, de megbotlott, és tántorogva nekiszaladt a fiának. Estében elkapta még a lódenkabát gallérját, és abba kapaszkodott. Caine-t a falnak taszította az öreg lendülete.

- Nem vagy te egy fikarsznyival se jobb nálam, te fattyú! Tó'vaj vagy, érted? Bűnöző! Ez meg... ez meg itten... - megpördült, és térddel a padlóra zuhant, majd elkezdte tenyerével összekaparni a fényes érméket - Ez itten nem tisztességes pénz! Nekem aztán ide ne hozd!

Megfogta a tallérokat, és bevágta a parázsba. Caine bosszúsan odament a kályhához, és felvette a piszkavasat apja mellől.

- Morrow szerelmére, hiszen szükségetek van rá! És ők is ki fogják verni belőled! Nem hiszem azt, hogy jobb vagyok náluk, én csak...

Apja keményen pofonvágta. Caine elesett, szemébe könnyek gyűltek a fájdalomtól. Amint próbált lábra állni, az apja odalépett fölé, és keserűen nézett rá. A fiú kezéből kiesett a piszkavas. Vérző szájjal tátogva kérlelte apját.

- Apa, kérlek... vedd el. Anya és a húgom... jobbat érdemelnek.

Apja újabb pofont adott neki, és arca szinte teljesen eltorzult a dühtől

- Itt már nem a pénzről van szó, Allister! Bainsmarket kisváros! Mit gondolsz, mennyi időbe telik, hogy rád akadjanak, és elkapjanak? Oszt' akkor mi lesz anyáddal? - ordította, és tovább csépelte Caine-t. A fájdalom ellenére Allister küzdött, hogy lerángassa magáról apját. - Eleget segítettél mán'! Takaroggyá' vissza az uccára', oszt' többé be ne merd ide tenni a lábad! Érted te kis mocsok?!

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Caine mindkét kezét kinyújtotta, és megragadta apja ökleit.

- Igazságtalan vagy! - ordította Seamus-re. Most már az ő tekintete is lángolt. - Nincs igazad! - vágta a fejéhez, miközben még mindig fogta az öreg ökleit. Mindketten kezdtek kifáradni az erőfeszítéstől. - Majd én megmutatom neked, szánalmas kocsmatöltelék!

Caine szemei fehéren felizzottak. Egyszerre minden elhallgatott körülötte, a levegő pedig vibrálni kezdett. Látta, ahogy apja szeme tágra nyílik, bőre pedig égni kezdett. A következő pillanatban minden eltűnt. Amikor a látása kitisztult, apja, és a kályha helyett csak a házuk előtti sötét utcát látta maga körül. Caine nekiindult az éjszakának.

A bejegyzés trackback címe:

http://drcsernuswargame.blog.hu/api/trackback/id/tr976507663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.